A hírek, események listája

Keresés szabadkőműves lapokban

2015. december 17., csütörtök

Nagyváradon alakítanák ki az ország első szabadkőműves múzeumát

Nagyváradon alakítanák ki az ország első szabadkőműves múzeumát



December 18-án, pénteken reggel megnyitják a gyalogosoknak a nagyváradi Szent László hidat – jelentette be csütörtökön Ilie Bolojan nagyváradi polgármester. Tervbe vették ugyanakkor az ország első szabadkőműves múzeumát kialakítását.
A gyalogosok a hídon kialakított két méter széles „folyosó” használhatják, a hídfelújítást egyelőre felfüggesztik, január közepén folytatják majd, a tervek szerint áprilisra-májusra készülnek el vele.
Az év utolsó napjaiban több uniós támogatású projektet is lezárnak, átadják például az Aradi és a Dévai út feletti felüljárókat, a nagyváradi várat vagy éppen a rendbe tett Kálvária-dombot.
A váradi önkormányzat december 21-i ülésén több fontos határozat is a tanácstagok elé kerül. Emelni fogják az önkormányzati tulajdonú épületek bérleti díjait jövő évtől, hogy fokozatosan elérjék a piacai árakat a 2-3-4 lejes négyzetméterenkénti bérleti díjak helyett, az összegeket az épületek homlokzatainak rendbetételére fordítják majd.
Hétfőn fogadják el az elhanyagolt állapotú épületet többletadóztatásának módjáról szóló határozattervezetet is, december 29-én pedig a legelhanyagoltabb épületek felüladóztatásáról szóló, a tulajdonosok nevére szóló határozatokat is a tanács elé terjesztik, majd 2016 első félévében felmérik az összes épület állapotát. A polgármester egyébként azt is említette, hogy az egykori nagyváradi Szent László szabadkőműves páholy egykori székházában kialakítanák az ország első szabadkőműves múzeumát.



Forrás: http://www.maszol.ro/index.php/tarsadalom/57553-nagyvaradon-alakitanak-ki-az-orszag-els-szabadk-m-ves-muzeumat



Ugyancsak múzeumot akar létrehozni a város a Rulikowski út. 4. szám alatti ingatlanban, amelyet az utóbbi időkig a vámhivatal használt, eredetileg azonban ez volt a nagyváradi László király szabadkőműves páholy székhelye. A nagyváradi helyi tanács hétfői döntése értelmében átvette a pénzügyminisztériumtól az ingatlant abból a célból, hogy itt a szabadkőművességet bemutató múzeumot hozzon létre. Korábban Ilie Bolojan polgármester azt mondta, tudomása szerint ez lenne az első ilyen jellegű múzeum az országban.



Forrás: http://www.erdon.ro/muzeumok-varadon/2976537


Nincsenek megjegyzések:

Népszerű hírek

Blogarchívum