Az európai szabadkőműves páholyok nyilatkozata a migránsok helyzetéről (2015. szeptember 7., 28 obediancia aláírásával)
Az európai szabadkőműves Nagypáholyokat aggodalommal tölti el a háború és nyomor martalékául esett országokból menekülő migránsok tragédiája, ezért felhívják az európai kormányokat azoknak a közös politikai döntéseknek a meghozatalára, amelyek nélkülözhetetlenek a szükségben és végveszélyben lévő emberek méltó és humánus fogadásához. Az államok arra való képtelensége, hogy felülemelkedjenek a nemzeti önzéseken újabb jele annak, hogy Európa beteg, ahol az önző egyéni érdek felülkerekedik a közérdeken.
Az európai szabadkőműves Nagypáholyok emlékeztetnek arra, hogy az emberi jogok és az emberi méltóság tiszteletben tartása az európai építkezés alapelvei közé tartozik. Ilyen elvek alapján jött létre a nemzetek közötti szolidaritás. A szolidaritás eszméjének jelentősége csak nő a világ számos régiójában bekövetkezett összeomlás láttán.
Anélkül, hogy egy olyan földrész történelmére kitérnénk, amelyet magát is számos népvándorlás kovácsolt egybe, a mai drámák fel kell rázzák öntudatunkat és újító befogadó politikát kell sugalmazzanak. Ennek hiányában az európai földrész hamarosan a megosztottság és ellentétek színtere lesz, ami új szerencsétlenségbe fogja sodorni a népeket. Ebből pedig nem más következik, mint a nacionalizmusok újbóli felkorbácsolása.
A mai tragédia tehát az európai álom újjászületésének és megújulásának olvasztó tégelye kell legyen. A Nagypáholyok ezután tetteket várnak, amelyekben az Európa alapját jelentő értékek, mint a szolidaritás és testvériség megfelelően kifejezésre jutnak.
Grand Orient de France
Grande Loge Féminine de France
Grande Loge de France
Fédération Française du Droit Humain
Grande Loge Mixte de France
Grande Loge Mixte Universelle
Ordre Initiatique Traditionnel de l’Art Royal
G.L.R.I S.R.U
Grande Loge Libérale d’Autriche (Autriche)
Grand Orient de Belgique (Belgique
Grande Loge de Belgique (Belgique)
Grande Loge Féminine de Belgique (Belgique)
Fédération Belge du Droit Humain (Belgique)
Lithos (Belgique)
Grande Loge de Croatie (Croatie)
Fédération Espagnole du Droit Humain (Espagne)
Ordre Maçonnique Mixte International DELPHI (Grèce)
Sérénissime Grand Orient de Grèce (Grèce)
Grand Orient d’Irlande (Irlande)
Grande Loge d’Italie (Italie)
Grand Orient du Luxembourg (Luxembourg)
Grand Orient de Pologne (Pologne)
Grande Loge Symbolique du Portugal (Portugal)
Grand Orient Lusitano (Portugal)
Grande Loge Féminine de Roumaine (Roumanie)
Grand Orient de Suisse (Suisse)
Grande Loge Féminine de Turquie (Turquie)
Association Adogmatique d’Europe Centrale (Pologne, Hongrie, Roumanie, Slovénie)
Forrás:
http://www.godf.org/index.php/actualite/details/liens/position/nom/Prises-de-position/slug/declaration-des-obediences-europeennes-sur-la-situation-des-migrants-signee-le-07-septembre-2015
http://itthon.ma/nagyvilag.php?cikk_id=9596
Kapcsolódó vitacikk: http://aprofan.blogspot.hu/2015/10/meg-szabadkomuvesek-is-bedolnek.html
A hírek, események listája
Keresés szabadkőműves lapokban
2015. szeptember 7., hétfő
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Népszerű hírek
-
MTI OTS hír: 1992. május 12., 00:00 A Francia Női Szabadkömüves Nagypáholy fennhatósága alatt működő párizsi ,,Szélrózsa,, páholy segítségév...
-
Az MNO új nagymestere dr. Révay András szo, 10/16/2010 - 22:16 — szerk 2010. október 16-án a Magyarországi Nagyoriens megtartotta...
-
Révay András nagymester: Jászi Oszkár és szabadkőműves társai A képen balról jobbra: Révay András, Kende Péter, Király Attila és Katona An...
-
Az európai szabadkőműves páholyok nyilatkozata a migránsok helyzetéről (2015. szeptember 7., 28 obediancia aláírásával) Az európai szabad...
-
2011. január 28., péntek 19:00 InfoRádió Egyre nagyobb médiaérdeklődés övezi Franciaországban a szabadkőművesek tevékenységét. A tém...
-
A szabadkőműves Liszt Ferenc - ünnepi megemlékezés A Magyarországi Nagyoriens Szabadkőműves Rend, valamint a Tolerancia és Testvériség Szab...
-
Ünnepi munkával, külföldi szabadkőműves vendégek részvételével avatták fel az "Európa Akáca a Mátraalján" nevű új páholyt Gyöngyös...
-
1920. május 18. Dömötör Mihály m. kir. belügyminiszter 1920. május 18-án 1550/1920. számú rendeletével a magyarországi szabadkőművességet fe...
-
Hernádi Tibor: A szabadkőművesség szerepe újkori történelmünkben 2004. január 22., Max Lenc étterem Beszámoló a "Szólj Már!" Solym...
-
Látomás szerelemről, művészetről Varázsfuvola „Operát Nyíregyházán? No, ne már!…” – gondolhatták sokan, amikor ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése