Nemrégiben Az erdélyi szabadkőművesség történetéről tartott előadást Raffay Ernő történész Csíkszeredában, a városháza gyűléstermében. Az előadás apropóján többek között a székely szabadkőművesekről faggattuk a történészt, s mint kiderült, jócskán van ilyenre példa Benedek Elektől Tamási Áronig.
– A szabadkőművességről első hallásra mindenkinek a titok, a titokzatosság jut eszébe, hiszen titkos társaságról van szó, mégis Magyarország az egyetlen ország, ahol a szabadkőművesség iratai a Nemzeti Levéltárban szabadon tanulmányozhatók. Az erdélyi szabadkőművesség iratai is fellelhetők ugyanott?
– Magyarországon a szabadkőművességet háromszor tiltották be. A második és a harmadik betiltásnál összegyűjtötték az iratokat, és ezek most a Budapesti Országos Levéltárban vannak. Először 1795-ben tiltották be a Martinovics Ignác-féle mozgalmak kapcsán, miután Martinovicsékat kivégezték. Másodjára 1920. május 18-án az első horthysta kormány belügyminisztere tiltotta be a szabadkőművességet. Akkor már Erdély román megszállás alatt volt, viszont ahol lehetett, ott kormánybiztosokkal a horthysta hatóságok összeszedették az iratokat, és a ládák a belügyminisztériumba kerültek. A harmadik betiltás már csak Magyarországra vonatkozott, 1950 júniusában történt, amikor Rákossyék belügyminisztere, Kádár János szedette össze az iratokat. Az 1960-as években Kádárék kormánya az iratok titkosságát feloldotta, s az összes ládát átküldte az országos levéltárba, a Buda várába. Mivel 1920-ig – meg 1940–45 között a kis magyar időben – Székelyföld a magyar királyság része volt, az 1920 előtti anyagban megtalálható a 16-18 erdélyi páholy, köztük a székelyföldi páholyok iratanyaga is. Gazdag iratanyagról van szó, ugyanis minden szabadkőműves páholynak minden évben hét pontból álló, összefoglaló jelentést kellett küldeni Budapestre, a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy címére, a Báró Podmaniczky u. 45-be. Tehát az 1920 előtti erdélyi szabadkőművesség története teljesen tisztán, forráselemző módszer segítségével mutatható meg, mert megmaradtak az iratok. Ugyanakkor, mivel a horthysta hatóságok betiltó rendelete 1920. június 4-től már nem volt érvényes Románia határain belülre, az erdélyi páholyok tovább működtek egészen 1937-ig. Az 1937-es év nagyon érdekes a romániai történelemben: mindenféle belpolitikai problémák voltak, megjelenik a vasgárda stb., és gyakorlatilag királyi parancsra betiltják a teljes szabadkőművességet, nemcsak az erdélyi magyar páholyokat. Megemlítek néhányat közülük: Szatmárnémetiben működött a Tisza páholy, Zilahon egy szabadkőműves kör, tagjai között ott találjuk Ady Endre néhány tanárát is. Nagyváradon működött a László király páholy 1876-tól, ez biztosan a legrégebbi szabadkőműves páholy a később Erdélynek nevezett, Romániához csatolt kelet-magyarországi területeken. Ez a páholy politikailag radikális páholy volt, zsidó nemzetiségű többséggel. Aradon volt két páholy, Temesváron létezett a Losonczy páholy, az egykori várvédő kapitányról elnevezve. Kolozsváron az erdélyi magyar szabadkőművességnek a második páholya, ha a nagyváradit is számítjuk, az Unió páholy – olyan jeles magyar tudósokkal, mint dr. Fabinyi Rudolf vagy Apáthy István professzor, az első kolozsvári botanikus kert megteremtője. Megjegyzem, a kolozsvári Unió páholy magyar érdekeket védő páholy volt.
– Amúgy mennyire kapcsolódott a magyar szabadkőművesség a zsidósághoz?
– Azt szokás mondani, általános megfogalmazásban – az interneten vannak ezek a szamár mondatok –, hogy a szabadkőművesség a zsidó hatalomátvételre szolgáló politikai eszköz. Ennek egy része igaz. Tény, hogy 1913-ban, az utolsó békeévben Magyarországon 7400 szabadkőműves volt, annak 75 százaléka izraelita, 25 százaléka magyar és szász, román egy-kettő volt. Az erdélyi páholyok féltették Erdélyt a románoktól már 1914 előtt, és például a kolozsvári Unió páholy javasolta a kormánynak, hogy a román határon, a Kárpátok gerincén szaporítsák meg a határőrállomásokat, erősítsék meg a határőrséget. Az 1916–18 közötti időszakból az Unió páholyból olyan dokumentumokat találtam az országos levéltárban, amelyekből az derül ki, hogy a kolozsvári magyar szabadkőművesek lényegében magyar emberek voltak, és féltették a hazájukat a román betöréstől.
– Milyen páholyok voltak Székelyföldön?
– Székelyföldön Marosvásárhelyen működött a Bethlen páholy a város híres polgármesterének, Bernády Györgynek a vezetésével. A marosvásárhelyi páholyt zömmel magyarok alkották és csak kisebb részben zsidó emberek, talán 10 százalékban. Román ember nem volt ebben a páholyban, de a kolozsvári Unió páholyban sem. A marosvásárhelyi Bethlen Gábor páholy volt a legnagyobb létszámú és talán a legnagyobb befolyású székelyföldi páholy, és – akárcsak a kolozsvári – ez is építő páholy volt. (Gondoljunk csak a vásárhelyi kultúrpalotára vagy a kolozsvári egyetemre…) Brassóban is volt páholy, zömmel szász tagokkal. Még egy nagyon érdekes páholy volt a Székelyföldön, a vásárhelyi után a második legnagyobb, a sepsiszentgyörgyi Siculia. Ez olyan ritka páholy, amelynek a működése során az első öt évben nem volt zsidó tagja. Tehát székely emberek hoztak létre szabadkőműves páholyt Sepsiszentgyörgyön.
– Mit lehet tudni a csíkszeredai szabadkőművesekről?
– Csíkszeredában is volt páholy, de csak a 18. században, ugyanis itt működött akkor egy bizonyos gróf Draskovich János, egy horvát származású ember, a Habsburg Birodalom hadseregének az ezredese, aki kialakított egy sajátos magyar rítust. A rítus ez esetben a páholymunka konkrét lebonyolítása: ki hol ül, milyen munkarend alapján dolgoznak stb. A Draskovich-féle rítusban, ha bevettek valakit, számokkal jelölték meg, és a számoknak elnevezései is voltak három fokozatban. Például első inas – második fokozat, legény – harmadik fokozat, és így tovább. Ezt úgy nevezi a szabadkőműves szakirodalom, hogy Draskovich-rítus, Draskovich János próbálta az egész Magyarországon az ilyen rítus alapján működő páholyokat elterjeszteni. Mindössze néhány évig működött Csíkszeredában szabadkőműves páholy a 18. század végén, a Draskovich-rítus alapján, de iratai nem nagyon maradtak fenn, csak néhány visszaemlékezés, levelezés.
– Ismerünk 20. század eleji csíkszeredai szabadkőművest is dr. Hirsch Hugó személyében. Találkozott a nevével a kutatásai során?
– Konkrétan az ő személyét nem kutattam. Elképzelhetőnek tartom, hogy a sepsiszentgyörgyi páholyhoz tartozott. Városokra vonatkozó anyag nincs, csak személyekre, páholyokra vonatkozó anyag, számos belépési és kilépési nyilatkozat. Egyébként, amikor a legtöbb szabadkőműves páholy volt Magyarországon – egykor titkos, most már kutatható jelentésekből tudom –, akkor 102 szabadkőműves páholy volt és 7427 szabadkőműves.
– Miért léphettek be a szabadkőművesek sorába olyan székelyek, mint Benedek Elek, Kőrösi Csoma Sándor vagy Tamási Áron?
– Ezt pontosan akkor tudnánk, ha elolvasnánk a belépési nyilatkozataikat. Igaz, oda mindenki mindenféle szép szavakat ír bele. Azonban ha sok-sok iratot tanulmányoz az ember, akkor látja azt, hogy különböző szempontok, különböző érdekszempontok szerint léptek be a szabadkőművesek. Ami a legfontosabb, nem érdekszempont, de annak is lehetne nevezni: hitből. Hit a szabadság eszméjében. Mert a szabadkőművesség a világ bármelyik országában – talán Románia a kivétel, ahol a sovinizmus alapján működnek a szabadkőműves páholyok, érdekes módon – a liberalizmus eszmevilágára épül és a nagy francia forradalom után robbanásszerűen terjedt, bár Angliában kezdődött 1717-ben. A Draskovich-féle csíkszeredai páholy még az angol páholy mintájára, az angol hatásra terjedt el. A két francia nagypáholy már a latin páholyok közé tartozott. Jó tudni, hogy például a békekonferencia elnöke is szabadkőműves volt, és az ő egyik páholyába jutottak be az erdélyi románok, például Iuliu Maniu és mások, akik kiutaztak a békekonferenciára és elérték, hogy Erdély elszakadjon Magyarországtól. (Ezt a kérdést Koszta István csíkszeredai történész kutatta és meg is írta.) Visszatérve a kérdésére: az első pont, amiért valaki szabadkőműves lesz, hogy hisz abban, hogy szabadság, egyenlőség, testvériség… A második pont: érdekből, például üzleti kapcsolatok kialakítása miatt. És hogy a székelyek hogyan lettek páholytagok, arra a Tamási válaszát ismerjük. Ő 1930-ban lett szabadkőműves, és 1942-ben azt írta egy cikkében, hogy ő azért lett a kolozsvári Unió páholy tagja, mert azt gondolta, hogy ott a szabadkőműves testvéreivel együtt majd a magyar érdeket tudja erősíteni, előmozdítani. És azért lépett ki 1935-ben – de tulajdonképpen már előbb ki akart lépni –, mert rájött arra, hogy ott mindenről szó van az érdekérvényesítéssel kapcsolatosan, csak arról nem, hogy harciasan a magyar érdeket előremozdítsák. Tehát csalódott a szabadkőművességben és kilépett. Ami nagyon érdekes, hogy az Unió páholy iratai egészen 1919 végéig ott vannak a budapesti levéltárban, viszont a későbbi romániai szabadkőműves iratanyagot az 1937-es betiltás után elkobozták. Vágyom arra, hogy a két háború közötti szabadkőművességnek az iratai valahol ott rohadjanak Bukarestben valamelyik pincében, és ha fele is megmaradt, de szabad lesz egyszer hozzájuk jutni. Most pillanatnyilag hiteles iratok alapján 1920-ig lehet kutatni az erdélyi szabadkőművességet.
Daczó Katalin
Bejegyzések
