Somogyban gyűltek össze az irodalmi társaságok
Történelem és líra adott egymásnak kézfogót a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok (KITÁSZ) XXIV. Vándorgyűlésén, ahol a résztvevők Somogyország és Kaposvár szellemi és történelmi értékeivel, emlékhelyeivel ismerkedtek.
A rendezvény társszervezője a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság volt. Az érdeklődők pénteken előadásokat hallgathattak a Táncsics Mihály Gimnázium aulájában. Debreczeni Attila egyetemi tanár Csokonainak az elmúlt évtizedben megújult pályaképéről értekezett, míg Ujkéry Csaba író a XVI. századi török világ somogyi emlékeiről számolt be.
Nagy Zoltán helytörténeti kutató a dualizmus korába kalauzolta hallgatóit. Két előadás is foglalkozott a szabadkőművességgel: Gáspár Ferenc a kaposvári Berzsenyi-páholy történetét idézte fel, míg Raffay Ernő történész Ady Endrét kapcsolta össze a szabadkőműves eszmékkel. Végül Rosta István tudománytörténész jeles kaposvári személyiségekkel foglalkozott, Arató István orvossal, Császár Elemér fizikussal és Biczó Ferenc irodalomtörténésszel. Az irodalmi társaságok tagjai pénteken Niklára és Kupavárra is ellátogattak.
Forrás: http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/somogyban-gyultek-ossze-az-irodalmi-tarsasagok-619752
Kapcsolódó programok:
http://szkp1.blogspot.hu/2015/06/eloadas-dr-gaspar-ferenc-kiralyi.html
http://szkp1.blogspot.hu/2015/06/eloadas-dr-raffav-erno-ady-endre-es.html