A hírek, események listája

Keresés szabadkőműves lapokban

2014. szeptember 17., szerda

Megemlékezés Pulszky Ferenc születésének 200. évfordulóján

Megemlékezés Pulszky Ferenc születésének 200. évfordulóján
 
Koszorúzással emlékeztek Pulszky Ferencre születésének 200. évfordulóján a reform- és dualizmus kori politikus, régész, műgyűjtő sírjánál szerdán a Fiumei út Nemzeti Sírkertben.


Pulszky Ferenc rendkívül gazdag és sokrétű életművében világpolgárság és patriotizmus, tudomány és politika között épített a nemzet felemelkedését szolgáló hidakat - méltatta az 1848-49-es szabadságharc alatt külügyminiszterként is működő Pulszkyt a Nemzeti Örökség Intézete által szervezett megemlékezésen az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet igazgatói megbízottja.

Pók Attila felidézte: Pulszky már tizenévesen kapcsolatba került a régiségek világával, és Kossuth oldalán a politikába is fiatalon bekapcsolódott. 1849 után az emigráció egyik vezéralakja lett, az 1860-as évek közepére azonban Deákhoz közeledett, és hazatért.

Csorba László történész, az egykor Pulszky Ferenc által is vezetett Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója hangsúlyozta: az egykori tudós-politikus munkássága ezer szállal kötődik a mához.

Hosszú életművéből Csorba László egy momentumot emelt ki: 1848. március 15. után a közelgő jogegyenlőség következményeitől tartva a székesfehérvári polgárság úgy döntött, hogy kiutasítja a városból a zsidókat. Pulszky ekkor a Közcsendi Bizottmány tagjaként Székesfehérváron termett, és részben határozottsággal, részben meggyőzéssel elérte, hogy a fehérvári polgárok vonják vissza döntésüket.

A szabadság nem veszt semmit értékéből, ha más is részesül belőle - foglalta össze Pulszky akkori beszédének lényegét Csorba László, hangsúlyozva: "ennek a zseniális embernek" az útmutatásait ma is érdemes követni.

A megemlékezést követően Pulszky Ferenc sírján koszorút helyezett el a Nemzeti Örökség Intézete, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság, Józsefváros Önkormányzata, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Pulszky Társaság, valamint a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy Galilei Páholy.

Radnainé Fogarasi Katalin, a Nöri elnöke a koszorúzás után az MTI-nek elmondta, hogy az intézet a megemlékezésre saját költségvetéséből felújította Pulszky Ferenc síremlékét, és még idén számos méltatlan állapotú, védett sír rendbetételét tervezi.

Forrás: MTI

2014.09.17. 16:48




Forrás: http://velemenyezd.hu/velemenyezd.tvn?cid=tFB&hir=Megeml%E9kez%E9s%20Pulszky%20Ferenc%20sz%FClet%E9s%E9nek%20200.%20%E9vfordul%F3j%E1n 

2014. szeptember 16., kedd

Szekeres Balázs: A budapesti szabadkőművesség története a numizmatika tükrében

2014. szeptember 16-án, kedden 18 órakor a
a Magyar Numizmatikai Társulat helyiségében (1085 Budapest Csepreghy u. 4. fszt. 2.) előadást tartott

SZEKERES BALÁZS
 
A budapesti szabadkőművesség története a numizmatika tükrében

címmel

Az előadásban megismerhettük a magyarországi szabadkőművesség rövid történetét, azon belül is a budapesti páholyok történetét, jelvényeit, érmeit a 18. századtól napjainkig. Bemutatásra kerülnek a különböző korszakokban használt változatos formájú és anyagú numizmatikai tárgyi emlékek.

Az előadás megtakinthető az alábbi linken:





2014. június 6., péntek

Szabadkőműves találkozó Belgrádban

2014. június 06. | 11:12 | Forrás: Tanjug - RTV

Szabadkőműves találkozó Belgrádban

Belgrád - Európai szabadkőműves találkozót tartanak Belgrádban abból az alkalomból, hogy 95 évvel ezelőtt alakult meg hivatalosan a jugoszláv nagypáholy.
...
Most tartják a szerbiai nagypáholy 45. közgyűlését is. Európából és az egész világból mintegy 30 szabadkőműves nagypáholynak a legrangosabb képviselői érkeztek a szerb fővárosba.
A Tanjug híre szerint ez az esemény is azt bizonyítja, hogy Szerbia jelentős helyet foglal el a szabadkőműves testvériségben, ami az állam pozícióját is erősíti.
Egyébként holnap a múzeumok éjszakáján a belgrádi etnográfiai múzeumban kiállítást szerveznek a szerbiai szabadkőművesség történetéről. Az érdeklődők láthatják, hogyan néz ki egy eredeti szabadkőműves páholy, kik is a szabadkőművesek, melyek a jelképeik és mi a küldetésük.

Forrás: http://www.rtv.rs/hu/t%C3%A1rsadalom/szabadk%C5%91m%C5%B1ves-tal%C3%A1lkoz%C3%B3-belgr%C3%A1dban_492992.html

Kapcsolódó linkek:

http://freemasonry-cg.com/exhibition-freemasonry-in-serbia-1785-2014%E2%80%B3-opens-in-belgrade/ 

http://emm-2014.org/index.php/event/programme

2014. május 4., vasárnap

Közép- és Kelet-Európai Agnosztikus szervezetek találkozója Budapesten

Április 12-én Budapesten tartotta éves közgyűlését a 2008-ban alakult AAECE - AACEE szervezet, melynek román, szlovén, osztrák, lengyel és francia küldöttjei mellett a Tolerancia és Testvériség vegyes (Droit Humain) és a Napraforgó Grande Loge Feminin de France) női páholyok is képviseltették magukat. Fogadásukról a  Magyarországi Nagyoriens gondoskodott.
A szokásos szervezeti kérdések megtárgyalása után a téma Európa és Régiónk jövője volt.

A találkozóról hamarosan bővebb leírással is szolgálni fogunk.


Forrás: http://szabadkomuves.blogspot.hu/2014/05/kozep-es-kelet-europai-agnosztikus.html

2014. március 23., vasárnap

Gál Péter ügyvéd: Szabadkőművesek

Konferencia az antifasiszta ellenállók holokausztjáról

A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) és az Ellenállók Nemzetközi Szövetsége (FIR), a Holokauszt 70. évfordulója alkalmából nemzetközi konferenciát szervezett  “Az antifasiszta ellenállók holokausztja” címmel.
A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége a civileknek szánt közel kétmilliárd forintból nem kapott támogatást a magyar államtól a politikaiak holokausztjáról történő megemlékezésre. A kormányzati programok nem említik a holokauszt ellenálló áldozatait. Ezt a hiányt igyekezett betölteni a MEASZ 2014. március 22-i, budapesti konferenciája a Sajtóházban.
A konferencián a következő előadások hangzottak el:
- Hanti Vilmos MEASZ és a FIR elnöke: Megnyitó – a konferencia célja, szükségességéről
- Krausz Tamás történész: Mikor kezdődött a holokauszt?
- Christos Tzintzilonis, a görög antifasiszták képviselője: A második világháború, a népek ellenállása és a holokauszt
- Horn János bányász szakszervezeti főtanácsadó: Bányászellenállók
- Kerecsényi Zoltán, a MEASZ alelnöke: Margit-körút, Sopronkőhida – nemzeti történelmünk két hírhedt helyszíne
- Szunyogh Szabolcs, újságíró, főszerkesztő, a MÚOSZ alelnöke: Egyházak és egyháziak a holokauszt idején
- Gál Péter ügyvéd: Szabadkőművesek
- Bernáth László újságíró, Holokauszt-túlélő: A fasizmus – nem zsidó – újságíró áldozatai
- Lebovits Imre ny. egyetemi docens, Holokauszt-túlélő: Emlékeim
- Szekeres István, nyá. dandártábornok: A szülők példája
- Ulrich Schneider, a FIR főtitkára: Zárszó – tanulságok
A konferencia résztvevőit köszöntötte: Tóth Károly a MÚOSZ elnöke, valamint Szanyi Tibor országgyűlési képviselő.
A holokauszt koncentrációs táboraiban a foglyoknak jól láthatóan kellett viselni a különböző színű háromszögeket. Például a sárga háromszög a zsidókat jelölte, a cigányokat a fekete és a barna, a melegeket a fekete és a rózsaszín. Akik nem származási alapon, hanem saját döntésük révén, az antifasiszta ellenállás hazafiságát választva kerültek a haláltáborokba (közöttük sok zsidó, cigány, meleg, szabadkőműves, szociáldemokrata, kommunista, szakszervezeti), azoknak piros háromszöget kellett kitűzniük.




Gál Péter  10 perces előadása az 59. percben kezdődik.
Video streaming by Ustream

Forrás: http://www.breuerpress.com/2014/03/23/konferencia-az-antifasiszta-ellenallok-holokausztjarol/

Népszerű hírek

Blogarchívum