2012. December 1.
Megyei körútja utolsó állomásaként péntek
délután a szabadkőművesekről, illetve az úgynevezett Trianon-kérdésről
tartott előadást Raffay Ernő történész a Padlás Galériában.
Raffay
Ernő egy előadása már korábban is be volt harangozva Érmihályfalvára
egy előző könyve kapcsán, ám az akkor betegsége miatt elmaradt.
Most Margitta, Nagyvárad és Szalonta után, megyei körútja utolsó állomására érkezett a Padlás Galériába.
Dr.Szilágyi
Ferenc mintegy 40 érdeklődő előtt úgy mutatta be a vendéget, mint "a
Trianon-kérdés, és sok más kérdés szakértőjét". Raffay Ernő is egy
anekdotával kezdte előadását, melyből kiviláglott, hogy sokan nevét már a
Trianon-kérdéskörrel hozzák automatikusan kapcsolatba.
Előadássorozatának apropóját legújabb, "Politizáló szabadkőművesség"
című kötete adta, ám arról kiderült, hogy csak egy hét múlva hagyja el a
nyomdát.
Mint
megtudtuk, a szabadkőművességgel is csupán a Trianon-kérdés kapcsán
kezdett el foglalkozni, és meglepődve állapíthatta meg, hogy az egész
világon Magyarország az egyetlen, ahol szabadon - az Országos
Levéltárban - kutatható, és hozzá lehet férni a szabadkőművesség 1950
előtt dokumentumaihoz.
A
közel három órában úgy érezhette magát a hallgatóság, mint egy
szabadegyetemi előadáson, ahol a szabadkőművesség mikéntjéről és
hogyanjáról felsorolhatatlanul sok érdekesség és tudnivaló hangzott el,
nem különben Trianonról. Utóbbiról kifejtette: Magyarország feldarabolói
manapság is úgy tesznek, mintha ez az állapot mindig így kellene
maradjon - azonban csak egy esetben maradhat így - ha hagyjuk. A
történelmi igazság kapcsán pedig Nicolae Iorga román politikust,
történészt idézte, aki azt mondta: mit kezdjek az igazsággal, ha
nemzetem sorsa a tét. Hát ugyanezt mondhatjuk mi is, tette hozzá Raffay
Ernő, példának említve a dákoromán eredet-elméletet, mellyel szerinte
nem is érdemes foglalkozni.
Kérdésre
válaszolva a történész kifejtette, hogy szerinte 1989 után több
alkalommal is lett volna alkalom a trianoni diktátum korrigálására,
igaz, az mindannyiszor hadmozdulatokat feltételezett volna. Először
Csehszlovákia felbomlásakor, amikor az addig közös hadsereget titkos -
ám a titkosszolgálatok által kiszimatolt - módon kettéosztott Csehország
és Szlovákia 1992-ben, hónapokra gyakorlatilag védtelenné téve magukat.
A másik alkalom a szerb-bosnyák-horvát konfliktus idején lett volna,
amikor a szerbek "hátat fordítottak" Magyarországnak, és a horvátok is
partnerek lettek volna Szerbia gyengítésében.
Érdekes anekdotákat hallottunk azokból az időkből is, amikor Raffay az Antall-kormány tagja volt.
A
történész nem titkolta, hogy az EMNP kampányát támogatandó vállalta az
előadásokat, szimpatizálva a párt autonómiát és Románia föderalizációját
felvető elveivel. Úgy vélte, hogy azok kivitelezése ma még reménytelen,
de hosszabb távra gondolva "hagy szokja a fül".
A
szervezők nevében Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke
köszönte meg az előadásokat, hozzátéve: az EMNP is fontosnak tartja az
említett eszmék mellett kiállni, és azokat többre tartják, mint a
rövidtávú ígérgetéseket.
Az esemény végén Raffay Ernő dedikálta a helyben megvásárolható, illetve az érdeklődők által akár otthonról hozott köteteit is.