A hírek, események listája
Keresés szabadkőműves lapokban
2007. november 22., csütörtök
A Deák Ferenc Szabadkőműves Páholy alapította Nyomorék Gyermekek Menhelyének rekonstrukciója
2007. november 21., 19:01
Horváth Csaba főpolgármester-helyettes közleménye
Budapest, 2007. november 21., szerda (OS) -
Elhelyezték a Második Esély Iskolája Mozgásjavító Gyermekközpont alapkövét
Horváth Csaba főpolgármester-helyettes és Germánné dr. Vastag Györgyi, a fővárosi önkormányzat Oktatási és Ifjúságpolitikai Bizottság elnöke helyezte el a Második Esély Iskolája Mozgásjavító Gyermekközpont, alapkövét, amellyel kezdetét vette a százéves múltra visszatekintő intézmény rekonstrukciója. Az 1908-ban Lajta Béla által tervezett szecessziós épület felújítása után egy teljesen akadálymentes iskola és diákotthon, valamint szakmatanulási lehetőséget is nyújtó intézmény jön létre. A beruházás 2,5 milliárd forintból valósul meg, amelyből 1 milliárd forint címzett támogatás és 1,5 milliárd forint a fővárosi önkormányzat költségvetésében biztosított összeg. A létesítmény várhatóan a 2009/10 tanévre épül fel.
Az intézmény szakmai tevékenysége
A város peremén , közvetlenül József Attila valamikori lakhelye mellett, Zuglóban, a Városliget szomszédságában több mint száz éve tanulnak, játszanak, sportolnak, készülnek a mozgáskorlátozott gyermekek az életre, a társadalmi integrációra. Deák Ferenc Szabadkőműves Páholy tagságának jótékony cselekedete nyomán, a Nyomorék Gyermekek Menhelye és Egylete néven, Magyarországon először létesült ilyen intézmény 1903. december 24-én.
Az intézményben jelenleg közel kétszáz mozgáskorlátozott gyermek oktatása, nevelése, mozgásfejlesztése, egészségügyi ellátása és gondozása, szakképzése és utazótanárok által történő sérülés-specifikus ellátása történik. A hagyományos alapellátáson túl szakmai szolgáltató centrumként Módszertani Központ is működik azért, hogy a többségi iskolákban, az integrációban tanuló mozgáskorlátozott gyermekeknek, szüleiknek és tanáraiknak segítséget nyújtson a száz év szakmai tapasztalatait felhasználva a szakszerű fejlesztés érdekében.
Az intézmény öt szakterületen látja el feladatát: iskolai tanulmányokra előkészítő és felkészítő óvodai tagozaton, általános iskolai speciális tagozaton, ép értelmű mozgáskorlátozott; értelmi és tanulásban akadályozott, halmozottan fogyatékos gyermekek számára. Diákotthont biztosít a vidéken lakóknak; részt vállal a fogyatékos fiatalok szakképzésében; segítséget nyújt minden tankötelezett gyermek fejlesztéséhez.
Az intézmény pedagógiai célja, hogy megteremtse a tanulók esélyegyenlőségének alapjait, és felkészítse őket a társadalmi integrációra és az önálló életvitelre, kialakítva a tanulókban az egészséges énképet és önbizalmat, s növelje kudarctűrő képességüket, s kialakítsa az önálló életvitel lehetőségeit a saját korlátaik megismerésével.
Az intézménynek több tagozata is van.
A Mexikói az ép értelmű mozgáskorlátozott gyermekek oktatása, nevelése, mozgásfejlesztése, diákotthoni, egészségügyi ellátása és gondozása céljából működő, országos beiskolázású általános iskolai tagozat.
A Csillagház a halmozottan mozgásfogyatékos gyerekeket oktató, nevelő, mozgásfejlesztő, budapesti beiskolázású, nappali bejárós általános iskolai tagozat.
A Nyaraló az erdei iskolai program és a nyaralások színtere.
Az intézménybe a Mozgásjavító Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ javaslata alapján, az intézmény által szervezett Baráti Találkozón való részvétel után vehetők fel.
További információ:
1145 Budapest, Mexikói út 60.
Tel/Fax: 06 1 220-6459
Forrás: http://ots.mti.hu/news.asp?view=2&newsid=47103
2007. november 21., szerda
A Szabadkőművesség Erdélyben című kiállítás megnyitója
2007. november 21-én 15h
Erdélyi Nemzeti Történelmi Múzeum, Kolozsvár-Napoca, C. Daicoviciu utca 2.
Az Erdélyi Nemzeti Történelmi Múzeum, Kolozsvár-Napoca
A Brukenthal Nemzeti Múzeum, Szeben
A Securitate Archívumait Vizsgáló Nemzeti Tanács
A Román Nagyoriens
A Román Akadémiai Könyvtár, Kolozsvári Részleg
Meghívja Önt 2007. november 21-én 15h-ra
A Szabadkőművesség Erdélyben
Iratok, szimbólumok, támpontok
című kiállítás
ünnepélyes megnyitójára
Erdélyi Nemzeti Történelmi Múzeum, Kolozsvár-Napoca, C. Daicoviciu utca 2.
Időszaki kiállítások terme
A kiállítás megtekinthető 2007. november 21 - december 14. között.
Forrás: http://moar.ro/assets/images/invitatie_expo.jpg
Kapcsolódó blogbejegyzés: http://aprofan.blogspot.com/2008/09/egy-kolozsvari-kiallitasrol-megkesve.html
2007. november 7., szerda
Előadás: Szabadics Anita - Szabadkőművesség és kertművészet
Lippay János - Ormos Imre - Vas Károly Tudományos Ülésszak
Időpont: 2007. november 7-8.
Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem Budai Campus, 1118 Budapest, Villányi út. 35-43.
2007 . november 7. Szerda, A épület VII. terem
KERTMŰVÉSZET SZEKCIÓ, Szekcióelnök: FATSAR KRISTÓF
16.30
SZABADKŐMŰVESSÉG ÉS KERTMŰVÉSZET
Szabadics Anita (szabadics@freemail.hu)
1Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat, Budapest
Az előadás a felvilágosodás eszmerendszerében meghatározó szerepet játszó titkos társaság, a szabadkőművesség európai kertművészetre gyakorolt hatását vizsgálja. A tájképi kertek alkotóinak és tulajdonosainak nagy része páholytag volt, így a kertekben gyakran tetten érhető a társaság által kifejlesztett szimbólum és jelrendszer. Az érintett kertek értelmezéséhez ezért elengedhetetlen a szabadkőműves szimbolika vizsgálata.
Az előadás a szabadkőművesség történetének vázlatos áttekintését követően bemutatja e jelrendszer néhány darabját, a céhes eredetre utaló szimbólumokat, a társaság eredetlegendáira utaló jelzéseket, illetve nyomon követhetjük, miként gazdagította ezt a titkos nyelvet a 18. századi régészeti érdeklődés. Az egyiptomi elemek átvétele egyes motívumokon kívül hozzájárult, hogy a szabad tér építészet felé fordult a szabadkőműves indíttatású tervezés. A tájképi kert a „természet építése” révén az önépítés szimbólumává vált, melynek létrehozója jelentős társadalmi nevelő szerepet szánt. Programszerűen megkomponált kertek jöttek létre tematikus útvonalakkal, ahol az alkotás mondanivalóját különböző emlékeztető objektumok voltak hivatottak közvetíteni. Az előadás e kertek és bennük alkalmazott objektumok jellegzetes európai példáit sorolja fel. A téma kutatásának szükségességét támasztja alá, hogy a bemutatott példák kerttörténeti jelentőségükön túl meghatározó szerepet játszottak mind emlékmű-állítási, temetőkultúránk alakulásában is.
FREEMASONRY AND THE GARDEN ART
Anita Szabadics (szabadics@freemail.hu)
1 Field Service for Cultural Heritage, Budapest
The lecture explores the impact on European garden design by the secret society of Freemasonry, which played a determining role in the mindset of the Enlightenment. A large portion of the creators and proprietors of landscape gardens were lodge members, thus the society’s system of symbols and signs can often be discovered in the gardens. In order to comprehend these gardens it is essential to study Masonic symbolism.
Following a schematic overview of the history of Freemasonry, the lecture introduces some
items of its sign system, the symbols suggesting guild origin, and indications to the society’s origin legend. Furthermore, it traces how this secretive language was enriched by 18th century
archeological interest. The transfer of Egyptian elements aside from certain motifs encouraged
Masonic design’s turning towards open space architecture. Landscape gardens, by the “building of nature” became the symbols of self-building, where the inventor implied a significant social
educational role. Programmed and composed gardens were created with thematic routes, where the message of creation was communicated by various mementos. The lecture lists typical European examples of these gardens and the objects employed in them. The necessity of researching this topic is supported by the fact that beyond their garden historic significance, the case studies presented, play a major role in the evolution of both our monument-erection and burial culture.
Forrás: http://www.uni-corvinus.hu/fileadmin/user_upload/hu/tajepiteszeti_kar/AdatAllomanyok/LOV/LOV2007-KIADV.pdf
Kapcsolódik:
Szabadkőművességgel kapcsolatos programok adatai: Előadás - LOV konferencia: Szabadics Anita - Szabadkőművesség és kertművészet
http://szkp4.blogspot.com/2006/07/szabadics-anna-szabadkomuves-szimbolika.html
2007. október 11., csütörtök
Ravasz László kilépése a kolozsvári szabadkőműves Unió páholyból
2007. október 11. 21:57:06
Szeptember végén emlékeztek Ravasz László születésének 125. évfordulójára (1882. szeptember 29., Bánffyhunyad).
A kalotaszegi székely, aki 1921 őszén hagyta el Erdélyt, hogy a magyarországi református egyház vezetője legyen, a szabadkőművesek titkos szervezetéből kilépő kevesek közé tartozott.
Sajtószolgálatunk alább közzéteszi a református püspök saját visszaemlékezését.
Nem lesz érdektelen talán, ha [...] közlöm annak a levélnek az eszmemenetét, amellyel a kolozsvári Unió páholyból 1917. február 8-án kiléptem.
"Köztudomású dolog, legalább szabadkőműves pályám alatt többször volt alkalmam nekem is a testvérek helyeslése mellett megállapítani, hogy a magyar szkség-ben [szabadkőművességben] az alapgondolatok egysége mellett a harc módszerére és a szki [szabadkőművesi] életfelfogás világnézeti alapjaira nézve két irányzat áll szemben egymással.
Egyik a régi nemesi örökség, mely a tiszta emberinek szabad kifejezését célozza, s elsősorban önmagunk és az emberi társadalom megújhodásáért küzd. Még ma is ez a felfogás a magyar szkség hivatalos felfogása, amennyiben ez jut kifejezésre alaptörvényeinkben, szertartásainkban, életünk ünnepélyes és állandó megnyilatkozásaiban.
Ez a felfogás teljes türelmet tanúsít minden bölcsészeti, vagy vallásos világnézet iránt s egyiket sem akarja megkötni mindaddig, míg teljes őszinteséggel és teljes erővel az emberi továbbfejlődésnek, mint egyetemes értékgyarapodásnak szolgálatában áll; viszont annyira értékeli és támogatja mindeniket, amennyi jóakaratot és becsületes munkát tanúsít az emberi méltóság örök javainak kifejlesztésében. Jólesik bizonyságot tennem arról, hogy a kolozsvári unió páholy kebelében a vezető egyéniségek magas és tiszta gondolkodása következtében mindig ez a felfogás volt az uralkodó.
A másik, nem hivatalos, de elég tekintélyes rész által képviselt felfogás a szabadkőművességet egy olyan szervezetnek tekinti, amelynek megvan a maga dogmatikai egysége az ateizmusban, adva van filozófiai alapja a materializmusban, ennélfogva első feladata a vallásos ideológiák elleni küzdelem és az etikai relativizmus gyakorlati propagálása, aminek első lépése összes történeti javainknak kimozdítása és lejáratása. Miért, miért nem, de tény, hogy míg az első a páholyok csendes mélyein az önzetlen és névtelen alkotások rejtelmesen születő áldásaiban nyilvánul, a másik a sajtó és az irodalmi propaganda lármás harcaiban érvényesül és úgy jelenik meg a nyilvánosság előtt, mint az igazi szkség [szabadkőművesség] olyan egyetlen és egyetemes formája, amelytől eltérni gyávaság, vagy gyanús elhajlás.
Ha életem továbbra is azokban a keretekben folyt volna le, amelyek között szkségem [szabadkőművességem] elején indult s haladt egészen az utolsó pár évig, helyzetem és gondolkodásom pontosan kijelölte volna az egyedüli helyes irányt: küzdeni a szabadkőművesség kebelében a sz-ség [szabadkőművesség] alkotmányos eszközeivel az ősi, helyes irány feltétlen diadaláért.
De az emberi életet irányító belső kényszerűség világnézetek küzdőterének kellős közepébe állított, ahol a nyilvánosság előtt a publicisztika fegyverével meg kell vívnom a harcot eszményeim és meggyőződésem igazságai mellett.
Ebben a harcban én, aki nemcsak hivatásomnál fogva, hanem legbelsőbb meggyőződésem és boldog tapasztalásom alapján egy vallásos világnézetnek a hitvallója és harcosa vagyok: élesen szembekerültem az új szabadkőmívesség bölcsészeti, vallásos, erkölcsi és társadalompolitikai értékítéleteivel. Így mindinkább kétségtelenné vált, hogy nem maradhatok titokban tagja egy olyan szövetségnek, amelynek a közvélemény előtt jelentkező nyilvánulását nyíltan és határozottan támadom.
Ezért kérem elbocsátásomat... Életem nyárelőjének sok szép ígérete, meleg hangulata ott született, szűkös lelki termésemnek egy pár gazdagabb kalásza ott szökkent szárba, fáj tehát válnom attól a körtől, ahol olyan sokáig otthon éreztem magam."
Ezt a levelet nem olvasták fel a páholyok és körök plénumai előtt, amint kellett volna, mert féltek, hogy nagyon sok kilépés következik utána.
(Ravasz László: Emlékezéseim, Kiadja a Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya, Budapest, 1992, 200-201. p.)
Forrás: MVSZ Sajtószolgálat
Forrás: http://www.nemenyi.net/default.asp?Location=_freezed&SID=0&AID=1&Direkt=25941
2007. augusztus 11., szombat
Szabadkőműves fogadalom
meg, egy lapból áll, amelyet Pascoli 1882. szeptember 22-én töltött
ki, saját kezűleg, mint ahogy ezt egy írásszakértő hitelesítette.
A lapon egy feketével megjelölt háromszög található, amely
rituális fogadalomtételként három kérdés megválaszolására hív fel.
A három kérdés és a költő válaszai:
- Mivel tartozik az ember a hazájának? - Az életével.
- Milyen kötelességei vannak az embernek az emberiség iránt? -
Szeretnie kell.
- Mi az ember kötelessége önmaga iránt? - Vigyáznia kell a
becsületére.
A költőt a dokumentum szerint a bolognai Rizzoli páholy vette
fel tagjai közé. A Nagy Kelet az iratot a Bloomsbury cég római
árverésén vásárolta meg 2500 euróért.
(MTI-Panoráma)
2007. június 11., hétfő
A szabadkőművesek között kémkedett a spanyol Mata Hari
A szabadkőművesek között kémkedett a spanyol Mata Hari
A Franco Contra Los Masones (Franco a szabadkőművesek ellen) című könyv szerint egy "Anita de S" nevű ügynök az 1940-es években többször tudósította a diktátort arról, hogy a szervezet merényletet tervezett ellene. Anita a portugáliai szabadkőműves emigráció közé épült be, és a könyv szerzői, Xavi Casinos és Josep Brunet szerint az egyik vezető feleségeként szinte mindent tudott a titkos szervezet lépéseiről.
A kutatók megtalálták az Anita által jegyzett leveleket, bár Casinos szerint mindez csak porhintés, hiszen "más országokban a szabadkőműveseknek lehetett politikai befolyása, az 1940-es években ez Spanyolországban minimális volt. Anita jelentéseinek köszönhetően Franco arról is előre tudott, ha a szabadkőművesek egy ellene fellépő szervezetet támogattak volna". A könyv szerint Franco nem érte be ennyivel, és magát újságírónak álcázva az Arriba című lapban Jakim Boor néven intézett kirohanásokat a szervezet ellen.
Nem ez az első eset, hogy híres kémnőkről számolunk be: egy, a brit arisztokrácia soraiba beházasodott magyar nő például komoly veszélyt jelentett az angol nemzetre a második világháborúban, míg Violette Szabó brit különleges ügynökként a nácik által elfoglalt Vichy Franciaországban teljesített kémszolgálatot.
Forrás: http://mult-kor.hu/cikk.php?id=17614
2007. május 20., vasárnap
40 éve szabadkomüves: Ecsödi Gábor testvér
Gábor Ecsödi |
|
Forrás: http://www.gernungarn.com/__d_referent_ecsoedi_gabor.php
Kapcsolódó program: http://szkp1.blogspot.com/2009/02/eloadas-ecsodi-gabor-magyar.html
2007. április 21., szombat
Szabadkőműves konferencia Budapesten
KÖZLEMÉNY
Európai jelentőségű, Magyarországon egyedülálló konferenciát tartanak április 21-én Budapesten. A Magyar Nagyoriens Szabadkőműves Egyesület meghívására kelet-európai, valamint belga és francia szabadkőműves szervezetek vezetői, képviselői tanácskoznak a szabadkőművesség esélyeiről, lehetőségeiről napjaink megváltozott körülményei között. A találkozón jelen lesz Európa legnagyobb –mintegy hatvanezer tagot számláló–, szabadkőműves szervezetének, a Francia Nagyoriensnek nagymestere, J-M. Quillardet is. A konferencia a tervek szerint közös közlemény kiadásával zárul.
Az esemény szervezői április 20-án, pénteken 14.45-kor sajtótájékoztatót tartanak.
Forrás: http://szabadkomuves.blogspot.com/2007_04_01_archive.html
[Megjegyzés: Az angol nagypáholy, az UGLE tagjainak száma közelit a 300 000-hez, tehát ha Anglia európainak számít, akkor nem a Francia Nagyoriens a legnagyobb európai szabadkőműves szervezet.
Kapcsolódó cikkek:
http://nol.hu/cikk/443634/ http://nepszava.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=894963
]
2007. március 31., szombat
Szabadkőműves évforduló
üldözték, 1937 és 1940 között három törvényt is alkottak ellenük.
Felállítottak egy különleges bíróságot, amely kizárólag a
szabadkőművesek és a kommunisták feletti ítélkezéssel foglalkozott,
és bár a Spanyolországi Nagy Páholynak azokban az években csak 5
ezer tagja volt, csaknem 18 ezer pert folytattak le az ellenük való
harc nevében. Az ítélet sok esetben kivégzés, sokévi börtön, hosszú,
az országon belül vagy külföldön letöltendő száműzetés volt - írta
az El País című spanyol napilap.
Franco halála után a szabadkőművesség legalizálása csak az
1980-as évek elejére történt meg. Máig sem oldódott viszont meg
elkobzott vagyonuk visszaszolgáltatása és az áldozatok kártalanítása.
Az ünnepségen Mozart zenéje szólt, aki maga is köztudottan a
szabadkőművesekhez tartozott. José Carretero, a Spanyolországi Nagy
Páholy nagymestere hangsúlyozta: "A mai, feszültségekkel teli,
erőszakos társadalomban nagy szükség van a szabadkőművesekre, egy jó
emberekből álló elitre, amelynek célja jobbá tenni környezetünket.
Ez az elit a tiszta szív és szolgálni akarás elitje, amely előtt
minden ember egyenlő".
A résztvevők tisztelegtek Andoni Gaudí, a híres katalán építész
előtt, akinek műveit a szabadkőművesség szimbólumainak tekintik.
(MTI-Panoráma)
Forrás: http://archiv1988tol.mti.hu/Pages/HirSearch.aspx?Pmd=1
2007. március 2., péntek
A katolikus egyház és a szabadkőművesség - konferencia
Ezzel a címmel tartottak tudományos konferenciát csütörtökön délután a Szent Bonaventura Pápai Egyetemen az olasz Társadalmi-Vallási Információs és Kutatócsoport (GRIS) szervezésében.
Az ülésen, amelyen Gianfranco Girotti püspök, az Apostoli Penitenciária régense elnökölt, a következő témákban hangzottak el előadások: „Egyház és szabadkőművesség az egyházi törvénykönyv rendelkezéseiben 1917-től 1983-ig" (Zbigniew Suchecki, Szent Bonaventura Egyetem); „A szabadkőművesség filozófiája" (Luigi Iammarone, Szent Bonaventura Egyetem); „Milyen párbeszéd lehetséges a katolikusok és a szabadkőművesek között?" (Giuseppe Ferrari, a GRIS országos titkára).
Az előadásokat kerekasztal-beszélgetés követte, amelyen részt vett Gianfranco Girotti püspök, Carlo Giovanardi olasz parlamenti képviselő, P. Domingo Andrés, a Pápai Lateráni Egyetem kánonjogi tanára és Pietro Amenta prelátus, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció munkatársa.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír
Forrás: http://kurir.katolikus.hu/?m_op=view&id=15123&lang=en&sessid=KjU2Mzk1ODQ1MTE5OTU3MDc2MzY1MDk1ODQy
Népszerű hírek
-
MTI OTS hír: 1992. május 12., 00:00 A Francia Női Szabadkömüves Nagypáholy fennhatósága alatt működő párizsi ,,Szélrózsa,, páholy segítségév...
-
Az MNO új nagymestere dr. Révay András szo, 10/16/2010 - 22:16 — szerk 2010. október 16-án a Magyarországi Nagyoriens megtartotta...
-
Révay András nagymester: Jászi Oszkár és szabadkőműves társai A képen balról jobbra: Révay András, Kende Péter, Király Attila és Katona An...
-
Az európai szabadkőműves páholyok nyilatkozata a migránsok helyzetéről (2015. szeptember 7., 28 obediancia aláírásával) Az európai szabad...
-
2011. január 28., péntek 19:00 InfoRádió Egyre nagyobb médiaérdeklődés övezi Franciaországban a szabadkőművesek tevékenységét. A tém...
-
A szabadkőműves Liszt Ferenc - ünnepi megemlékezés A Magyarországi Nagyoriens Szabadkőműves Rend, valamint a Tolerancia és Testvériség Szab...
-
Ünnepi munkával, külföldi szabadkőműves vendégek részvételével avatták fel az "Európa Akáca a Mátraalján" nevű új páholyt Gyöngyös...
-
1920. május 18. Dömötör Mihály m. kir. belügyminiszter 1920. május 18-án 1550/1920. számú rendeletével a magyarországi szabadkőművességet fe...
-
Hernádi Tibor: A szabadkőművesség szerepe újkori történelmünkben 2004. január 22., Max Lenc étterem Beszámoló a "Szólj Már!" Solym...
-
Látomás szerelemről, művészetről Varázsfuvola „Operát Nyíregyházán? No, ne már!…” – gondolhatták sokan, amikor ...