2003. június 3.
A világ szabadkőművességének több vezéralakja is részt vett a hét végén azon az ünnepségen, melyet az Elfogadott Óskót Rítus (RSAA) romániai újraélesztésének tizedik évfordulója alkalmából tartottak. A vendégeket Ion Iliescu államfő és Adrian Nastase miniszterelnök is fogadta. Az esemény legrangosabb vendégének Fred Kleinknecht, a skót rítusú szabadkőművesek Washingtonban székelő szuverén főparancsnoka számított, akit máj. 30-án Ion Iliescu államfő, máj. 31-én pedig Adrian Nastase miniszterelnök is fogadott. A titokban tartott államfői fogadáson Fred Kleinknecht a legmagasabb román állami kitüntetést, Costel Iancu romániai szuverén nagymester, a Legfelsőbb Tanács vezetője pedig az állami kitüntetések egy alsóbb fokozatát vehette át. Az eseményen Eugen Simion, a Román Akadémia elnöke is részt vett.A Ziua értelmezése szerint a szabadkőműves vezetők és az állami vezetők egyértelműen Costel Iancu mellett tették le a garast abban a legitimitási vitában, melyet Iancu a Franciaországban élő, magyar származású André Szákváryval folytat. Utóbbi a kommunizmus idején külföldön életben tartott hagyományos román szabadkőművesség, Marcel Saphira és Dan Amadeo-Lazarescu vonalát követő Legfelsőbb Tanács vezetőjének tekinti magát. A vita lezárását jelzi az a tény, hogy a tavaly elhunyt Dan Amadeo-Lazarescu halála előtt megvonta a támogatást Szákvárytól, a hét végi bukaresti ünnepségen pedig Costel Iancu a Franciaországban élő Marcel Saphira jobbján jelent meg. A román szabadkőművesek között tovább létező törésvonalakat jelzi, hogy a kétnapos ünnepségnek csak az első napján vett részt Gheorghe Comanescu, a Román Nemzeti Nagypáholy (MLNR) nagymestere. Rosszallását az is kiválthatta, hogy az általa vezetett nagypáholy megalakulásának - néhány hónappal ezelőtti - tizedik évfordulóját lényegesen szerényebb külsőségek közepette ünnepelték. /Gazda Árpád: Kitüntették a szabadkőműveseket ereje. = Krónika (Kolozsvár), jún. 3./ A szabadkőművesség megőrizte erejét és befolyását a világ nagy folyamatainak menetére, néha megmutatja magát. A szabadkőművesek befolyásukkal kétségtelenül meghatározó szerepet játszottak és játszanak az új világrend kialakulásában. A szabadkőműves világelit bukaresti rendezvénye, a bukaresti parlamentben megrendezett színpompás évfordulós ünnepség, az egyik legfontosabb rítus szuverén főparancsnokának, tehát világelsőjének részvétele jelzi, elvált, hogy ki az úr a páholyban. Az elfogadott, immár egyedüli és legitim román szabadkőműves vezető Costel Iancu, nem pedig a magyar származású, négy különböző nemzetiségű nagyszülőtől származó, francia állampolgár André Szákváry. A szabadkőműves vezetőket az államelnök és a kormányfő a nyilvánosság teljes kizárásával fogadta. Titkosak voltak a tárgyalások is./Ágoston Hugó: A titokzatosság ereje. = Krónika (Kolozsvár), jún. 3./
Forrás:
Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
http://udvardy.adatbank.transindex.ro/