Konferencia - Szabadkőművesség - kereszténység – zsidóság

2000. november 26.

Keszthelyen a Helikon Kastélyban „ Szabadkőművesség - kereszténység – zsidóság ” címmel rendezett konferenciát a Keresztény - Zsidó Társaság. Az előadásokat Czoma László, Kiszely Gábor, Korányi László, Nacsádi András, Olti Ferenc, Szécsi József és Varga Béla tartották.

---

Forrás: http://www.milev.hu/uploads/1/1/0/6/11063810/1997-2001.pdf

Elhunyt Roger Peyrefitte francia író

Elhunyt Roger Peyrefitte francia író

2000.11.06. 20:07

Párizs, 2000. november 6., hétfő (MTI) - Kilencvenhároméves korában elhunyt Roger Peyrefitte francia író, aki 1944-ben tűnt fel Különleges barátságok című regényével. A Renaudot-díjas szerző munkásságát mindvégig botrányok sorozata kísérte.

Iskoláit a Toulouse-i jezsuitáknál kezdte, majd a
Politikatudományi Főiskoláról került a párizsi külügyminisztériumba
1931-ben, s két év múlva már követségi tanácsos az athéni francia
képviseleten. 1945-ben, amikor egy erkölcsi botrány miatt
elmozdítják állásából, a Quai d'Orsay legfiatalabb és
kitüntetésekben leggazdagabb diplomatája.
Az ügyet bíróság elé viszi, mely 1960-ban helyt ad kérésének, de
a lassan őrlő francia jogrendszer különböző fórumait megjárva ügye
csak 1978-ban nyer rendezést, amikor a korábbi eljárást és annak
következményeit végleg megsemmisítik. 1978-ban vették vissza a
külügyminisztériumba, majd rövidesen nyugdíjazták.
A Quai d'Orsay-ról kikerülve a klasszikus görög-latin kultúráért
rajongó diplomata az irodalomnak szenteli magát. 1944-ben írt első,
Különleges barátságok című regényével azonnal botrányt kavart a
francia irodalmi életben. Francois Mauriac felháborodással
utasította el és "gusztustalannak" bélyegezte az önéletrajzi
ihletésű regényt, mely egy katolikus fiúkollégiumban szövődő
szerelmi kapcsolat története és irodalmi szempontból talán az író
legszebb regénye. A Peyrefitte-könyv 1945-ben Renaudot-díjat kapott,
s a regényből Jean Delannoy 1964-ben filmet is forgatott.
1949-ben a Különleges szerelmek, 1950-ben a szintén saját
életének élményeiből táplálkozó Egy anya halála című kisregénye
jelent meg.
Az író rendszeresen támadta a nagy intézményeket, a
külügyminisztériummal az 1951-ben kiadásra került Nagykövetség című
könyvében rendezte a számlát, amiért a Quai d'Orsay villámokat szórt
a fejére, a Vatikánt 1955-ös könyvében - Szent Péter kulcsai -
támadta meg. Az utóbbiért vallásgyalázás címen pert indítottak
ellene az olasz igazságügyi hatóságok.
Könyörtelen leleplezési dühe nem kímélt semmilyen testületet
vagy csoportot. 1961-ben a Világosság fiai című könyvében a
szabadkőműveseket választotta céltáblájául, 1965-ös, A zsidók című
pamfletjéért a Rotchild család citálta bíróság elé. 1968-ban az
Egyesült Államokat tűzte tolla hegyére Az amerikaiak címmel, mely
szintén irtózatos botrányt okozott.
Később nagy terjedelmű életrajzi művekre is vállalkozott, három
regényes kötetben dolgozta fel Nagy Sándor életútját, ezért 1980-ban
elnyerte az Acropole-díjat, 1985-ben Voltaire-nek szentelt egy
kétkötetes munkát, s 1992-ben "Réflexion sur de Gaulle" címen az
1970-ben elhunyt korszakmeghatározó francia politikai nagyságról
jelentetett meg könyvet. Utolsó alkotása 1993-ra datálódik, azóta
teljesen eltűnt az irodalmi közéletből.
++

Kétszázhetvenöt éve született Velencében Giovanni Giacomo Casanova

Giacomo Casanova (1) (PAN)

2000.03.30. 11:43

2000. március 30., csütörtök (MTI-Panoráma) - Kétszázhetvenöt éve, 1725. április 2-án született Velencében Giovanni Giacomo Casanova, felvett nevén Jean-Jacques Chevalier de Seingalt (Seingalt lovag).

Diplomata volt, kém, szerencsejátékos, spekuláns, szélhámos és
nőcsábász. Szülei vándorszínészek voltak, egy ideig a Szent Ciprián
papneveldébe járt, innen botrányos magatartása miatt kizárták, majd
katona lett Konstantinápolyban, bíborosi titkár, lantos, hegedűs és
csodadoktor Velencében. Megmentette egy Bragadin nevű szenátor
életét, s attól kezdve évekig kabalával szédítette és belőle élt.
1750-ben Lyonban szabadkőműves lett, majd Párizsba, Drezdába,
Prágába és Bécsbe utazott. Európa városaiban nemesek és polgárok,
írók és művészek között forgolódott, járt Magyarországon is.
Bejáratos volt a legmagasabb körökbe, műveltségét, sokoldalú,
sajátos tehetségét, emberismeretét latba vetve, társadalmi és
szerelmi téren egyaránt egyedülálló sikereket ért el.
1755-ben visszatért Velencébe, ahol gátlástalan örömhajhászása,
pazarló életmódja és adósságai szemet szúrtak a hatóságoknak. Magas
kapcsolatai sem segítettek, az inkvizíció fekete mágia, szédelgés,
vallástalanság, hamiskártyázás és szabadkőművesség vádjával perbe
fogta, és öt évi börtönre ítélték. 1756-ban, 15 hónap múltán
megszökött a hírhedt ólombörtönből. Ez a kaland komoly "verbális
tőkét" jelentett számára, mindenütt ezt mesélte, kiszínezve és
eltúlozva, s mindenki tőle akarta hallani a történetet. Csakhamar
ismét Párizsba ment, megszervezte a királyi lottót, mely hatalmas
hasznot hozott a kincstárnak. Maga is nagy vagyont szerzett, egyebek
közt legnagyobb "művével": okkult szédelgéseivel befont egy madame
d'Urfé nevű gazdag és előkelő hölgyet, s elhitette vele, hogy a
kabalisztikus számok hatására hetvenhárom évesen teherbe esik.
Casanovának azonban semmi pénz nem volt elég, hitelezői elől
csakhamar menekülnie kellett, Dél-Németországba, majd Svájcba
utazott. Itt találkozott Voltaire-rel, akivel szemben szellemileg
alulmaradt, s ezt nagy kudarcként élte meg.
1764-ben II. Frigyes porosz király Berlinben a hadapródiskola
tanárává akarta tenni, ő azonban továbbutazott Rigába,
Szentpétervárra, majd Varsóba. Egy párbaját követő botrány után
ismét menekülnie kellett és Spanyolországban talált oltalmat.
1774-82 között ismét velencei tartózkodási engedélyt kapott és a
város inkvizíciójának kémkedett, majd egy pamfletje miatt újra
kiutasították. Ezután három év nyomorúság várt rá, nagy pártfogók,
uralkodók már nem fogadták, Európa összes rendőrsége
nyilvántartotta, tömlöc, bolondokháza, kórház, adósok börtöne
fenyegette. (folyt.)
++