A hírek, események listája

Keresés szabadkőműves lapokban

1992. június 22., hétfő

Köberl gyilkosság - politikai vonatkozások

Köberl gyilkosság - politikai vonatkozások
1992.06.22. 11:03
Bécs, 1992. június 22. (MTI-tud.) - Politikai hullámai vannak a Fritz Köberl elleni gyilkosság ügyében nagy lendülettel folyó vizsgálatnak: egy korábbi kihallgatáson kiderült, hogy az áldozat eljárást indított filmes kollégája, a gyilkossággal gyanúsított Helmut Frodl ellen, amiért az túl magas költségvetésű tervet nyújtott be a munka- és szociálisügyi minisztérium reklámfilmpályázatára.
Mint kiderült, Frodl meg is kapta a megbízatást, annak ellenére,
hogy a munkaerőhelyzetről és a szakmunkásképzésről később forgatandó
film költségeit 700-800 ezer schillingben határozta meg - szemben
Köberl 120 ezer schillinges ajánlatával. Egy tanúvallomásból
kiderült, hogy nem véletlenül: a minisztériumban egy főtanácsos
csúszópénz ellenében választotta a drágább pályázatot. A Köberl
elleni heves gyűlölet oka az ezzel kapcsolatban tett bejelentés volt
- most azonban ettől függetlenül vizsgálat indul a minisztériumban.
Az ügyben egy tárgyalás már volt: a két szabadkőműves páholy,
amelynek a két gyanúsított, Frodl és Pesti Gábor tagja volt,
eltanácsolta őket. A két férfiú eredetileg a fraternitás
szabadkőmuves páholyban ismerte meg egymást, majd később, Frodl egy
újonnan alakult páholyba lépett át. Most a páholybíróság - amint ezt
Heinz Scheiderbauer az osztrák szabadkőművesek nagymestere a Der
Standardnak elmondta - kizárta őket. Ennek ellenére az iratlan
szabályoknak megfelelően szükség esetén a páholy támogatni fogja
Frodl feleségét. Nem biztos hogy valóban rászorul: a hírek szerint
Frodl idejében ráíratta 15 millió schillinget érő hietzingi
villáját.
Az osztrák sajtót továbbra is élénken foglalkzotatja az ügy. A
legújabb feltételezések szerint Frodl kábítószer hatása alatt
cselekedett. Kollégái számára csak ez a magyarázat a brutális
gyilkosságra, amely szerintük ellentmond Frodl jellemének. Tény
azonban, hogy a rendező folyamatosan kábítószert fogyasztott. A
másik magyarázat, ami a sajtó hasábjain nagy teret kap, hogy az
igazi bűnös a felbujtó, Pesti Gábor, aki ilymódon akart hozzájutni
Köberl tekintélyes vagyonához. Bécsben sokat várnak a Mallorcán
letartóztatott Biza Novikov vallomásától. Erre azonban még várni
kell. A spanyol hatóságok nem sietik el kiadatását. +++

1992. június 11., csütörtök

Szabadok a kőművesek

Szabadok a kőművesek
1992.06.11. 11:49
London, 1992. június 11. csütörtök (MTI-tud.) - Ferencz József, az újjáalakult magyar szabadkőműves nagypáholy nagymestere is ott volt szerdán Londonban az Earls Court csarnokban azok között a külföldi szabadkőműves vezetők között, akiket a kenti herceg üdvözölt saját nagymesterré választásának 25. évfordulója alkalmából.
Rendkívüli ,,szabadkőműves napra,, gyűltek össze az angol ,,ősi,
szabad és bevett,, kőművesek nagypáholya 3OO ezer tagjának
képviselői, mintegy 12 ezren. A páholy 275 évvel ezelőtti
megalakulása óta először fordult elő, hogy összejövetelüket
megnyitották a sajtó és a hölgyek számára. Igaz, a hölgyek többnyire
a páholytagok feleségei voltak, és külön kellett ülniük, a sajtó
pedig unatkozott.
A díszes, nyilvános ünnepséget azért szervezték, mert el akarták
oszlatni a tévhitet, hogy az évszázadok során hol a titkos
varázslással, alkímiával, hol a liberális, polgári radikális
eszmékkel kacérkodó előkelő társaság újabban afféle ,,P2-es páholy,,
,befolyásos emberek árnyékhatalmi klubja volna. Az angol
szabadkőművesek egykor nem voltak különösebben titkolódzók, de a
harmincas évek óta már tökéletesen elzárkóznak a nyilvánosság elől -
senki nem tudja, miért.
A londoni The Independent így írt csütörtökön a nagygyűlésről:
,,Aki azt hitte, hogy bepillanthat a szabadkőművesség varázsába,
amely hatmillió férfit vonz e társaságba világszerte, annak
csalódnia kellett. Senkinek nem vágták el a torkát, senkinek nem
tépték ki tövestől a nyelvét, és nem ásták el apálykor a
tengerparton, és nem osztogattak egymás közt fényes üzleteket. Ami
látható volt, abból arra lehetett következtetni, hogy a
szabadkőművesség lényege a szertartásos fölállás, majd leülés,
ide-oda vonulgatás, hosszú beszédek meghallgatása, és a
tisztségviselők megválasztása. Bejelentettek pár jótékonysági
akciót, majd estefelé a páholytagok szétszéledtek a környékbeli
kocsmákba.
Ebben aztán végképp nem különböztek az Earls Court csarnok
szokásos közönségétől, a rockrajongóktól és a zsokéktól.,, +++

1992. június 8., hétfő

Horn Gyulát kitüntették a német szabadkőművesek.

Magyarország a német sajtó tükrében
1992.06.08.

Köln, 1992. június 8. (Deutschlnadfunk, Déli krónika) - A
Frankfurter Rundschau keddi számában minden kommentár nélkül
beszámol arról, hogy Horn Gyulát kitüntették a német
szabadkőművesek. A Magyar Szocialista Párt elnöke - ahogy írja a lap
- szombaton a frankfurti Pál templomban megkapta a német
szabadkőművesek úgynevezett Humanitárius-díját. A politikus a nagy
személyi kockázatok közötti döntéséért kapta a díjat, amikor
1989-ben magyar külügyminiszterként a német menekültek ezrei számára
a vasfüggöny megnyitásával lehetővé tette a szabadságot, hangzik az
adományozó okirat indoklása. A díjat Horn Gyula a Nagy Páholy napján
kapta, amelyre több mint 900 német szabadkőműves gyült össze.
A Süddeutsche Zeitung mai számában budapesti tudósítójának
jelentését közli, aki ismerteti német olvasóival, hogyan reagált
Horn kitüntetésére a magyar kormányhoz közel álló Magyar Fórum című
lap. Az újság a maffia világméretű terjeszkedése további
bizonyítékának tartja a német szabadkűművesek Horn Gyulának
adományozott díját. A Magyar Fórum kiadója, aki egyúttal - ahogy
beszámolója kiemeli - az MDF elnökhelyettese is, kihasználva az
alkalmat, ismét rámutatott a liberalizmus és a bolsevizmus
testvériségéből eredő veszélyekre.
A populista Csurka - írja a továbbiakban a Süddeutsche Zeitung,
amely a legnagyobb magyar kormánypárt ideológiai hangadójának számít
-, az említett kommentárban annak a nézetének adott hangot, hogy a
Népszabadság azért van többségében külföldi részvényesek kezében,
hogy száműzzék a magyar társadalomból a nemzeti keresztény
értékeket.

1992. június 4., csütörtök

Szabadkőművesek - szociális ernyő

Szabadkőművesek - szociális ernyő *
1992.06.04. 07:28
(MTI-Panoráma) - Magyar közéleti személyiségeket is meghívtak
arra a nemzetközi kollokviumra, amelyet a jövő hét végén rendez a
francia szabadkőművesek Grand Orient nagypáholya Strasbourgban, az
Európa Tanács közreműködésével az európai szociális védelem
kérdéseiről. A kétnapos tanácskozáson előadást tart Fejtő Ferenc, a
Franciaországban élő magyar történész és publicista, továbbá az
országgyűlés két tagja: Rockenbauer Zoltán és Vitányi Iván. A
tanácskozást Catherine Lalumiére, az Európa Tanács főtitkára nyitja
meg, s azon a tanács több képviselője is felszólal.
A tanácskozás célja az, hogy megvizsgálják, miként lehet
megfelelően érvényre juttatni Európában, - mind a tizenkettek
Európai Uniójában, mind azon kívül - a valóban humanista irányzatú
szociális védelmet, a szociális jogok érvényesülését. A
szabadkőművesek által szervezett tanácskozás minden politikai és más
csoportosulás, minden érdeklődő számára nyitott, s mint a páholy
nagymestere, Jean-Robert Ragache elmondotta, a cél az, hogy
elsősorban azokat a kérdéseket vitassák meg, amelyek kívül esnek más
érintett szervezetek tevékenységén, így a munkanélküliség, a
betegség és az öregség okozta szociális hátrányok problémáját, a
demokratikus szociálpolitika megvalósításának kérdéseit.
A francia szabadkőművesek ennek állandó felülvizsgálatára,
értékelésére új, nemzetközi jellegű szervezetet is létrehoznak. A
francia nevének rövidítésével Cadmos-nak elnevezett európai
tanulmányi központ tevékenysége bizonyos értelemben hasonló lesz az
Amnesty International munkájához: míg az az emberi jogok
érvényesülését kíséri figyelemmel, addig az új szervezet a szociális
jogok megvalósulását figyeli, erről készít jelentéseket, ugyanakkor
felvilágosító tevékenységet kíván folytatni, s alapszabálya szerint
,,hozzá kíván járulni a valóban demokratikus, laikus és humanista
társadalom megvalósításához,, Európában.
Mint Ragache aláhúzta, az új szervezetet ugyan a szabadkőművesek
kezdeményezik, de ahhoz bárki csatlakozhat, s célja az, hogy a
szakértők és az érdeklődők, támogatók minél szélesebb körét vonja be
a szociális védelem politikájának megvalósításáért kezdeményezett
akciókba. +++
Kis Csaba
Párizs, 1992. június 4.

Népszerű hírek

Blogarchívum