Szabadkőművesek és Trianon - van-e összefüggés?
Írta: Tátyi Tibor 2011. április 11. hétfő, 22:03
Raffay Ernő Szabadkőművesek Trianon előtt című könyve alapján egyértelmű a kapcsolódás megléte a két, egymással látszólag semmi összefüggésben nem álló fogalom közt. Erről pedig még inkább megbizonyosodhattak mindazok, akik 2011. április 6-án eljöttek a párkányi Csemadok-házban rendezett könyvbemutatóra.Raffay Ernő könyvéről először Popély Gyula történész mondott egy ismertetőt, melyben kiemelte a mű jelentőségét a történelmi szakirodalmon belül. A téma – szabadkőművesek és Trianon összefüggése – újnak számít a szakemberek közt, hiszen korábban szinte senki sem tett kísérletet arra, hogy megvizsgálja, vajon közük van-e a magukat haladónak (progresszívnek) mondott magyarországi szabadkőműveseknek a trianoni tragédiához. Amennyiben igen, vajon mekkora a felelősségük a történelmi Magyarország felbomlásában. Popély Gyula könyvismertetőjében rámutatott arra a tényre, hogy az eredetileg humanitárius, főleg emberbaráti tevékenységgel foglalkozó magyarországi szabadkőművesség a 19. század második felében sajnálatos módon meghasonlott önmagával, aminek következtében megerősödött a kimondottan keresztény-, sőt vallásellenes páholyok tevékenysége. Ezen páholyok vezetősége és tagjai már nem a humanitárius munkát tekintették a legfőbb feladatuknak, hanem nyílt harcot hirdettek az „elavult, régi struktúrák” ellen, mely közvetett módon ugyan, de mindenképpen hozzájárult a 19. századi Magyarország gyengítéséhez, belső összetartó erejének leépüléséhez.
A történész külön kiemelte Ady Endre szerepét, akit – sok más kortársával egyetemben – beléptettek a szabadkőművesek tagjai közé, és aki megtévesztve az új eszmeiségtől, egyenesen a forradalmi hangulat eljövetelét várta. Ennek bizonyítéka Rohanunk a forradalomba (1912) című verse, melyben nyíltan bolondnak nevezi az ország akkori miniszterelnökét, Tisza Istvánt („Minden a Sorsé, szeressétek / Őt is, a vad, geszti bolondot, / A gyujtogató, csóvás embert, / Úrnak, magyarnak egyként rongyot.”) Az ország viszont nem a forradalomba, hanem a vesztébe, a felbomlása felé rohant, mutatott rá Popély Gyula, egyúttal tragikusnak tartva, hogy a 20. század legnagyobb magyar költője ennyire félreismerte korának belpolitikai viszonyait. A felvidéki történész a könyv egyértelmű jelentőségét abban látja, hogy elfogulatlanul, tárgyilagosan szól a magyarországi szabadkőművesség szerepéről és ezidáig ismeretlen, vagy csak kevéssé ismert összefüggésekre mutat rá. Az pedig, hogy a könyv első kiadása egy hónap alatt elfogyott, bizonyíték arra, hogy a széles olvasóközönség igényli az igazság kimondását, hangsúlyozta Popély Gyula.
A könyv szerzője, Raffay Ernő elsősorban arról beszélt, hogy miért kezdett ezzel a témával foglakozni. Egyértelműen családi indíttatásnak és behatásnak köszönhető, hogy már gyermekkorától kezdve élénken foglalkoztatta a kérdés: vajon mi okozta a történelmi Magyarország felbomlását, vajon milyen okok vezettek a trianoni országvesztéshez? Az évtizedeken át tartó kutatómunka eredményeként a történész belső és külső okokat egyaránt feltárt, melyek az 1920-as tragédiához vezettek. Ezekről a hallgatóság előtt is részletesen beszélt. A külső okok közül egyértelműen a 19. század második felének nagyhatalmi viszonyait emelte ki, elsősorban az egységes Német Birodalom létrejötte után annak fegyverkezési politikáját. Németország megerősödését nagyon sok európai állam, elsősorban Franciaország és Nagy-Britannia, aggódva figyelte, és valamilyen módon szerette volna megakadályozni. Magyarország pedig ezzel összefüggésben úgy „került a képbe”, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia a Német Birodalom legfőbb szövetségesének számított. További fontos külső ok volt az ún. nagybirodalmi eszmék fokozatos térhódítása a Monarchia nemzetei, elsősorban a románok és a szerbek körében. Tehát az az elképzelés, hogy kedvező körülmények esetén a nemzetiségek mindenképpen egyesülnének anyanemzetükkel, létrehozva Nagy-Romániát vagy Nagy-Szerbiát, természetesen a Magyar Királyság területi egységének rovására.
A trianoni országvesztés belső okait három csoportba osztva ismertette a hallgatósággal a szerző. Közülük az egyik legfontosabb a megoldatlan nemzetiségi kérdés, mely egyre nagyobb súlyként nehezedett a magyar politikára. A magyarság aránya az országon belül a török hódítás után fokozatosan csökkent, mivel a magyar lakosság természetes szaporulata képtelen volt a török háborúk okozta emberveszteséget pótolni. Vagyis betelepítéssel próbálták meg javítani az elnéptelenedett vagy lakosságában jelentősen megcsappant országrészek népsűrűségi mutatóit. Az emberveszteség elsősorban az ország belső, tehát a magyarok által leginkább lakott részeit érintette, így nem véletlen, hogy az eredetileg homogén magyar tömb föllazult a nemzetiségek betelepítésével.
Egy következő probléma, melyről viszonylag keveset beszélnek, a magyar parlament sajátos működése volt. Raffay levéltári kutatások alapján bizonyítja, hogy az akkori Országgyűlés hatékony munkáját gyakran hátráltatta az ellenzék, mely sűrűn élt az úgynevezett obstrukcióval. A gyakorlatban ez úgy működött, hogy az ellenzéki képviselők különféle eszközökkel – pl. kereplő, cintányér – akkora zajt csaptak, hogy lehetetlenné vált a parlamenti munka. Ez főleg abban az esetben járt tragikus következményekkel, amikor fontos kérdésekben kellett volna megegyezésre jutni.
Végül a magyarországi szabadkőművességről szólt a szerző, aki átnézte a Magyar Országos Levéltár e témát érintő anyagát, és jutott a már ismertetett következtetésre: a szabadkőműves páholyok többségére kimondottan a nemzetellenes beállítottság és tevékenység lett a jellemző a 19. század második felétől. Ez pedig azért volt nagyon veszélyes, mert tagjaik és főleg vezetőik nagy befolyással bírtak, döntéseik az országos politikában is éreztették hatásukat, tehát eszmei síkon mindenképpen az egységes Magyar Királyság fölbomlását készítették elő – akaratlanul is.
A könyvbemutató hallgatósága végül arról is értesülhetett, hogy ennek az alapműnek folytatása lesz, májusban várható a második, míg novemberben a harmadik, a zárókötet. Azt hiszem, a többség kíváncsian várja a folytatást, hiszen nem csupán a természettudományok művelői rukkolnak elő időnként új felfedezésekkel, hanem a társadalomtudományokon belül is felszínre kerülhetnek új, ezidáig kevéssé feltárt, netán szándékosan elhallgatott tények, ismeretek. Úgy vélem, hogy a szabadkőművesség és annak tevékenysége mindenképpen a kevésbé feltárt témák közé tartozik. Örülni kell tehát minden olyan szakkönyvnek, mely hozzájárul a korábbi „fehér foltok” szétoszlatásához.
A történész külön kiemelte Ady Endre szerepét, akit – sok más kortársával egyetemben – beléptettek a szabadkőművesek tagjai közé, és aki megtévesztve az új eszmeiségtől, egyenesen a forradalmi hangulat eljövetelét várta. Ennek bizonyítéka Rohanunk a forradalomba (1912) című verse, melyben nyíltan bolondnak nevezi az ország akkori miniszterelnökét, Tisza Istvánt („Minden a Sorsé, szeressétek / Őt is, a vad, geszti bolondot, / A gyujtogató, csóvás embert, / Úrnak, magyarnak egyként rongyot.”) Az ország viszont nem a forradalomba, hanem a vesztébe, a felbomlása felé rohant, mutatott rá Popély Gyula, egyúttal tragikusnak tartva, hogy a 20. század legnagyobb magyar költője ennyire félreismerte korának belpolitikai viszonyait. A felvidéki történész a könyv egyértelmű jelentőségét abban látja, hogy elfogulatlanul, tárgyilagosan szól a magyarországi szabadkőművesség szerepéről és ezidáig ismeretlen, vagy csak kevéssé ismert összefüggésekre mutat rá. Az pedig, hogy a könyv első kiadása egy hónap alatt elfogyott, bizonyíték arra, hogy a széles olvasóközönség igényli az igazság kimondását, hangsúlyozta Popély Gyula.
A könyv szerzője, Raffay Ernő elsősorban arról beszélt, hogy miért kezdett ezzel a témával foglakozni. Egyértelműen családi indíttatásnak és behatásnak köszönhető, hogy már gyermekkorától kezdve élénken foglalkoztatta a kérdés: vajon mi okozta a történelmi Magyarország felbomlását, vajon milyen okok vezettek a trianoni országvesztéshez? Az évtizedeken át tartó kutatómunka eredményeként a történész belső és külső okokat egyaránt feltárt, melyek az 1920-as tragédiához vezettek. Ezekről a hallgatóság előtt is részletesen beszélt. A külső okok közül egyértelműen a 19. század második felének nagyhatalmi viszonyait emelte ki, elsősorban az egységes Német Birodalom létrejötte után annak fegyverkezési politikáját. Németország megerősödését nagyon sok európai állam, elsősorban Franciaország és Nagy-Britannia, aggódva figyelte, és valamilyen módon szerette volna megakadályozni. Magyarország pedig ezzel összefüggésben úgy „került a képbe”, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia a Német Birodalom legfőbb szövetségesének számított. További fontos külső ok volt az ún. nagybirodalmi eszmék fokozatos térhódítása a Monarchia nemzetei, elsősorban a románok és a szerbek körében. Tehát az az elképzelés, hogy kedvező körülmények esetén a nemzetiségek mindenképpen egyesülnének anyanemzetükkel, létrehozva Nagy-Romániát vagy Nagy-Szerbiát, természetesen a Magyar Királyság területi egységének rovására.A trianoni országvesztés belső okait három csoportba osztva ismertette a hallgatósággal a szerző. Közülük az egyik legfontosabb a megoldatlan nemzetiségi kérdés, mely egyre nagyobb súlyként nehezedett a magyar politikára. A magyarság aránya az országon belül a török hódítás után fokozatosan csökkent, mivel a magyar lakosság természetes szaporulata képtelen volt a török háborúk okozta emberveszteséget pótolni. Vagyis betelepítéssel próbálták meg javítani az elnéptelenedett vagy lakosságában jelentősen megcsappant országrészek népsűrűségi mutatóit. Az emberveszteség elsősorban az ország belső, tehát a magyarok által leginkább lakott részeit érintette, így nem véletlen, hogy az eredetileg homogén magyar tömb föllazult a nemzetiségek betelepítésével.
Egy következő probléma, melyről viszonylag keveset beszélnek, a magyar parlament sajátos működése volt. Raffay levéltári kutatások alapján bizonyítja, hogy az akkori Országgyűlés hatékony munkáját gyakran hátráltatta az ellenzék, mely sűrűn élt az úgynevezett obstrukcióval. A gyakorlatban ez úgy működött, hogy az ellenzéki képviselők különféle eszközökkel – pl. kereplő, cintányér – akkora zajt csaptak, hogy lehetetlenné vált a parlamenti munka. Ez főleg abban az esetben járt tragikus következményekkel, amikor fontos kérdésekben kellett volna megegyezésre jutni.
Végül a magyarországi szabadkőművességről szólt a szerző, aki átnézte a Magyar Országos Levéltár e témát érintő anyagát, és jutott a már ismertetett következtetésre: a szabadkőműves páholyok többségére kimondottan a nemzetellenes beállítottság és tevékenység lett a jellemző a 19. század második felétől. Ez pedig azért volt nagyon veszélyes, mert tagjaik és főleg vezetőik nagy befolyással bírtak, döntéseik az országos politikában is éreztették hatásukat, tehát eszmei síkon mindenképpen az egységes Magyar Királyság fölbomlását készítették elő – akaratlanul is.
A könyvbemutató hallgatósága végül arról is értesülhetett, hogy ennek az alapműnek folytatása lesz, májusban várható a második, míg novemberben a harmadik, a zárókötet. Azt hiszem, a többség kíváncsian várja a folytatást, hiszen nem csupán a természettudományok művelői rukkolnak elő időnként új felfedezésekkel, hanem a társadalomtudományokon belül is felszínre kerülhetnek új, ezidáig kevéssé feltárt, netán szándékosan elhallgatott tények, ismeretek. Úgy vélem, hogy a szabadkőművesség és annak tevékenysége mindenképpen a kevésbé feltárt témák közé tartozik. Örülni kell tehát minden olyan szakkönyvnek, mely hozzájárul a korábbi „fehér foltok” szétoszlatásához.
Forrás: http://www.evid.hu/index.php?option=com_k2&view=item&id=61:szabadk%C5%91m%C5%B1vesek-%C3%A9s-trianon-van-e-%C3%B6sszef%C3%BCgg%C3%A9sss&Itemid=110
Kapcsolódó program: http://szkp1.blogspot.com/2011/04/konyvbemutato-raffay-erno_06.html
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése