Irodalom - 280 éve született Giacomo Casanova - PORTRÉ
2005.03.31. 09:01
2005. március 31., csütörtök (MTI) - Kétszáznyolcvan éve, 1725. április 2-án született Velencében Giovanni Giacomo Casanova, felvett nevén Jean-Jacques Chevalier de Seingalt (Seingalt lovag).
Diplomata, kém, szerencsejátékos, spekuláns, szélhámos és
nőcsábász volt. Vándorszínész családban született, a Szent Ciprián
papneveldébe járt, ahonnan botrányos magatartása és szerelmi
kalandjai miatt kizárták, ezután volt katona Konstantinápolyban,
bíborosi titkár, lantos, hegedűs és csodadoktor Velencében. Itt
megmentette egy szenátor életét, akit ettől kezdve kabalával
szédített. 1750-ben Lyonban szabadkőműves lett, majd Európa
nagyvárosaiban nemesek és polgárok, írók és művészek között
forgolódott, járt Magyarországon is. Bejáratos volt a legmagasabb
körökbe, műveltségét, sokoldalú, sajátos tehetségét, emberismeretét
latba vetve társadalmi és szerelmi téren egyaránt egyedülálló
sikereket ért el.
1755-ben visszatért Velencébe, ahol gátlástalan örömhajhászása,
pazarló életmódja és adósságai szemet szúrtak a hatóságoknak. Magas
kapcsolatai sem segítettek, az inkvizíció fekete mágia, szédelgés,
vallástalanság, hamiskártyázás és szabadkőművesség vádjával öt évi
börtönre ítélte. 1756-ban, 15 hónap múltán csellel megszökött a
hírhedt ólombörtönből. Ez a kaland komoly "verbális tőkét" jelentett
számára, mindenütt ezt mesélte, kiszínezve és eltúlozva, s mindenki
tőle akarta hallani a történetet. Csakhamar Párizsba ment, ahol
megszervezte a királyi lottót, ami nem csak a kincstárnak, neki is
hatalmas hasznot hozott. Emellett folytatta az okkult szédelgést,
egy gazdag és előkelő hölggyel elhitette, hogy a kabalisztikus
számok hatására hetvenhárom évesen teherbe esik. Casanovának azonban
semmi pénz nem volt elég, hitelezői elől menekülnie kellett,
Dél-Németországba, majd Svájcba utazott. Itt találkozott
Voltaire-rel, vele szemben szellemileg alulmaradt, s ezt nagy
kudarcként élte meg.
1764-ben II. Frigyes porosz király Berlinben a hadapródiskola
tanárává akarta tenni, de ő továbbutazott Rigába, Szentpétervárra,
majd Varsóba. Egy párbaját követő botrány után ismét menekülnie
kellett és Spanyolországban talált oltalmat. 1774-82 között ismét
velencei tartózkodási engedélyt kapott és a város inkvizíciójának
kémkedett, de egy pamfletje miatt újra kiutasították. Ezután három
év nyomorúság várt rá, nagy pártfogók, uralkodók már nem fogadták,
nyilvántartotta Európa összes rendőrsége, tömlöc, bolondokháza,
kórház, adósok börtöne fenyegette. 1785-ben megismerkedett a cseh
Waldstein gróffal, a nagy Wallenstein leszármazottjával, aki
felfogadta könyvtárosnak duxi kastélyába. Itt nyugalomban élte le
utolsó 13 évét, és franciául megírta százada enciklopédiáját, híres
Emlékiratait. Duxban, a mai Duchcovban halt meg 1798. június 4-én.
Emlékiratai a lipcsei Brockhausnál 1822-ben jelentek meg,
kihagyásokkal és átdolgozásokkal. A 12 kötetes francia kiadás már
pontosabb volt, ennek nyomán fordították le magyarra is. Műve
kordokumentum, gazdag körképet fest Európa szokásairól, a század
eredményeiről, gáláns szerelmi kalandokról. Casanova kitűnő
megfigyelő volt, másokról pontosan és szórakoztatóan írt, ám amit
önmagáról, erotikus produkcióiról, remek szerepléseiről előad,
fenntartással kell fogadnunk. (Írása mintegy 120 hódításáról számol
be.) A memoárokat nem olvasók számára írta, nem saját szobrát akarta
megalkotni az utókornak, a mű önmagának szól. "Életem történetét
írom, mulatságként. Micsoda gyönyörűség visszaemlékezni
gyönyöreinkre és milyen gyötrelem visszaemlékezni rájuk
Jól
szórakozom, mert az igazat írom" - jegyzi meg egy levelében.
A kalandor emlékezésében is életművész, gátlástalanul és önzőn
idézi múltbeli örömeit. Az emlékiratok 1774-ben érnek véget,
hanyatlása éveit aligha akarta megírni.
Casanovát az értelem, a ráció mozgatja, de nem a felvilágosodás
értelmében. Ő az érvényesülés szakembere, tudását, tájékozottságát
az élet művészetéhez használja. Azon írók közül való, akik - mint
Cellini, Saint-Simon, Retz bíboros és Napóleon, a tettek emberei -
gazdag életük révén lettek íróvá.
Casanova sokarcú személyiség volt, s éppily változatos irodalmi
életművet hagyott hátra: alkalmi verseket, kritikákat, történeti
munkákat, matematikai értekezéseket és színműveket. Icosaméron című
fantasztikus regényével Verne és Wells elődjének tartják, emellett
lefordította az Iliászt és szatirikus pamfletben örökítette meg a
velencei arisztokráciát.
Alakja, mint a hűségre képtelen, soha nem nyugvó férfi típusa
számos irodalmi és művészeti alkotást ihletett, Hugo von
Hofmannsthal, Márai Sándor, Arthur Schnitzler, Krúdy Gyula, Szerb
Antal, Szentkuthy Miklós és Fellini filmje is foglalkozott vele.
(Panoráma, Sajtóadatbank - Fábri Ferenc)
+++
nőcsábász volt. Vándorszínész családban született, a Szent Ciprián
papneveldébe járt, ahonnan botrányos magatartása és szerelmi
kalandjai miatt kizárták, ezután volt katona Konstantinápolyban,
bíborosi titkár, lantos, hegedűs és csodadoktor Velencében. Itt
megmentette egy szenátor életét, akit ettől kezdve kabalával
szédített. 1750-ben Lyonban szabadkőműves lett, majd Európa
nagyvárosaiban nemesek és polgárok, írók és művészek között
forgolódott, járt Magyarországon is. Bejáratos volt a legmagasabb
körökbe, műveltségét, sokoldalú, sajátos tehetségét, emberismeretét
latba vetve társadalmi és szerelmi téren egyaránt egyedülálló
sikereket ért el.
1755-ben visszatért Velencébe, ahol gátlástalan örömhajhászása,
pazarló életmódja és adósságai szemet szúrtak a hatóságoknak. Magas
kapcsolatai sem segítettek, az inkvizíció fekete mágia, szédelgés,
vallástalanság, hamiskártyázás és szabadkőművesség vádjával öt évi
börtönre ítélte. 1756-ban, 15 hónap múltán csellel megszökött a
hírhedt ólombörtönből. Ez a kaland komoly "verbális tőkét" jelentett
számára, mindenütt ezt mesélte, kiszínezve és eltúlozva, s mindenki
tőle akarta hallani a történetet. Csakhamar Párizsba ment, ahol
megszervezte a királyi lottót, ami nem csak a kincstárnak, neki is
hatalmas hasznot hozott. Emellett folytatta az okkult szédelgést,
egy gazdag és előkelő hölggyel elhitette, hogy a kabalisztikus
számok hatására hetvenhárom évesen teherbe esik. Casanovának azonban
semmi pénz nem volt elég, hitelezői elől menekülnie kellett,
Dél-Németországba, majd Svájcba utazott. Itt találkozott
Voltaire-rel, vele szemben szellemileg alulmaradt, s ezt nagy
kudarcként élte meg.
1764-ben II. Frigyes porosz király Berlinben a hadapródiskola
tanárává akarta tenni, de ő továbbutazott Rigába, Szentpétervárra,
majd Varsóba. Egy párbaját követő botrány után ismét menekülnie
kellett és Spanyolországban talált oltalmat. 1774-82 között ismét
velencei tartózkodási engedélyt kapott és a város inkvizíciójának
kémkedett, de egy pamfletje miatt újra kiutasították. Ezután három
év nyomorúság várt rá, nagy pártfogók, uralkodók már nem fogadták,
nyilvántartotta Európa összes rendőrsége, tömlöc, bolondokháza,
kórház, adósok börtöne fenyegette. 1785-ben megismerkedett a cseh
Waldstein gróffal, a nagy Wallenstein leszármazottjával, aki
felfogadta könyvtárosnak duxi kastélyába. Itt nyugalomban élte le
utolsó 13 évét, és franciául megírta százada enciklopédiáját, híres
Emlékiratait. Duxban, a mai Duchcovban halt meg 1798. június 4-én.
Emlékiratai a lipcsei Brockhausnál 1822-ben jelentek meg,
kihagyásokkal és átdolgozásokkal. A 12 kötetes francia kiadás már
pontosabb volt, ennek nyomán fordították le magyarra is. Műve
kordokumentum, gazdag körképet fest Európa szokásairól, a század
eredményeiről, gáláns szerelmi kalandokról. Casanova kitűnő
megfigyelő volt, másokról pontosan és szórakoztatóan írt, ám amit
önmagáról, erotikus produkcióiról, remek szerepléseiről előad,
fenntartással kell fogadnunk. (Írása mintegy 120 hódításáról számol
be.) A memoárokat nem olvasók számára írta, nem saját szobrát akarta
megalkotni az utókornak, a mű önmagának szól. "Életem történetét
írom, mulatságként. Micsoda gyönyörűség visszaemlékezni
gyönyöreinkre és milyen gyötrelem visszaemlékezni rájuk
Jól
szórakozom, mert az igazat írom" - jegyzi meg egy levelében.
A kalandor emlékezésében is életművész, gátlástalanul és önzőn
idézi múltbeli örömeit. Az emlékiratok 1774-ben érnek véget,
hanyatlása éveit aligha akarta megírni.
Casanovát az értelem, a ráció mozgatja, de nem a felvilágosodás
értelmében. Ő az érvényesülés szakembere, tudását, tájékozottságát
az élet művészetéhez használja. Azon írók közül való, akik - mint
Cellini, Saint-Simon, Retz bíboros és Napóleon, a tettek emberei -
gazdag életük révén lettek íróvá.
Casanova sokarcú személyiség volt, s éppily változatos irodalmi
életművet hagyott hátra: alkalmi verseket, kritikákat, történeti
munkákat, matematikai értekezéseket és színműveket. Icosaméron című
fantasztikus regényével Verne és Wells elődjének tartják, emellett
lefordította az Iliászt és szatirikus pamfletben örökítette meg a
velencei arisztokráciát.
Alakja, mint a hűségre képtelen, soha nem nyugvó férfi típusa
számos irodalmi és művészeti alkotást ihletett, Hugo von
Hofmannsthal, Márai Sándor, Arthur Schnitzler, Krúdy Gyula, Szerb
Antal, Szentkuthy Miklós és Fellini filmje is foglalkozott vele.
(Panoráma, Sajtóadatbank - Fábri Ferenc)
+++
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése