Évforduló - 250 éve született Martinovics Ignác

Évforduló - 250 éve született Martinovics Ignác (FOTÓ )

2005.07.20. 05:59

2005. július 20., szerda (MTI) - Kétszázötven éve, 1755. július 22-én született Pesten Martinovics Ignác, a magyar jakobinusok összeesküvésének vezetője.

Apja századosként szolgált magyar nemes volt, aki még fia
kiskorában meghalt. Az anyagi gondokkal küszködő anya a
ferencesekhez adta be gyermekét, aki szerzetesként szerzett
teológiából és filozófiából doktorátust, de érdekelték a
természettudományok is. Nyughatatlan természete azonban nehezen
viselte a kötöttségeket, sokszor összezördült rendtársaival, ezért
1780-ban Brodba helyezték át. Itt sem bírta sokáig, inkább tábori
lelkésznek állt, s így ismerkedett meg a lengyel Potocky Ignác
gróffal. Az ő társaságában és pénzén beutazta egész Európát, ahol
számos ismert tudóssal és kevésbé ismert szabadkőművessel talált
kapcsolatot. Martinovics a felvilágosodás híve lett, a hazai
változásokat II. József felvilágosodott uralkodótól remélte.
Tudományos művei felkeltették az udvari tanügyi bizottság
elnökének figyelmét, s 1783-ban a lembergi (mai nevén lvivi)
egyetemen a természettan tanárává és a bölcsészeti kar dékánjává
nevezték ki, állását 1791-ig megtartotta. Martinovics több
matematikai és kémiai tanulmányt írt, kísérleteket folytatott,
találmányokat alkotott, tíz nyelven írt, beszélt és fordított.
1787-ben nézeteit Filozófiai tanulmányok című munkájában fejtette
ki, ez az első következetesen materialista, ateista filozófiai mű.
Martinovicsot azonban hatalmas becsvágy fűtötte, Lemberget szűknek
érezte. 1790-ben megpályázta a pesti egyetem katedráját, de
elutasították. A sértett tudós Bécsbe utazott, ahol megismerkedett
Gotthardi Ferenccel, az új király, II. Lipót titkosrendőrségének
főnökével. A kudarc után másképp próbált érvényesülni, és
beleegyezett abba, hogy adatokat szolgáltat azokról a
szabadkőművesről és jezsuitákról, akikkel kapcsolatba került. Tette
mindezt úgy, hogy pár hónappal korábban kelt röpiratában még az
oligarchia és az egyház hatalmának megdöntésére, polgári reformok
bevezetésére buzdított. Nem csak ügynöki szolgálatai elismeréséül
1791-ben udvari vegyésszé és cs. és kir. tanácsossá, majd szászvári
apáttá nevezték ki, ő pedig szorgosan gyártotta a reformjavaslatokat.
Lipót halála után, I. Ferenc trónra lépésekor állásából
elbocsátották, a kabinetiroda külpolitikai részlegébe osztották be,
de itt sem sokáig maradhatott. Egy ideig még írogatta jelentéseit és
javaslatait, de választ nem kapott, sőt, a liberalizálódást és a
nemzeti törekvéseket elutasító I. Ferenc elkoboztatta Martinovics
három névtelenül megjelent, lázítónak minősített munkáját is. Az
ateista szászvári apát ismét új irányban próbálkozott: titkos
szervezkedésbe kezdett. Iratokban támadta a cenzúrát, a Habsburgok
magyarországi politikáját, műveit a szabadkőművesek és a francia
forradalom eszméivel rokonszenvező illuminátusok terjesztették.
Martinovics 1794 tavaszán a párizsi jakobinusok mintájára két
titkos szervezetet hozott létre: a Reformátorok Társaságában a hazai
nemesi reformereket, a Szabadság és Egyenlőség Társaságában a
jakobinus eszmék híveit tömörítette. A két társaság számára francia
és latin nyelven külön programot (kátét) írt. A főigazgató szerepét
maga vállalta, az igazgatói tiszt a reformereknél Sigray Antal gróf,
a másik társaságnál Hajnóczy József, Laczkovics János és Szentmarjay
Ferenc feladata lett.
A szervezkedésnek mindössze pár száz, a magyar vezető
értelmiségből kikerült tagja volt, de még így sem jártak el kellő
óvatossággal, s a titkosrendőrség hamar tudomást szerzett
tevékenységükről. 1794. július 24-én (majdnem egy időben a párizsi
jakobinusok bukásával) Bécsben huszadmagával letartóztatták
Martinovicsot, majd az ő vallomása és a besúgók jelentése alapján az
egész összeesküvést felgöngyölítették. Augusztusban fogták el Budán
az igazgatókat, majd az év végéig társaikat is, az őrizetbe vetteket
előbb Bécsbe vitték, de a vármegyék tiltakozása miatt visszahozták
őket Budára.
A magyar jakobinusok pere különleges szabályok mellett, a
nyilvánosság teljes kizárásával folyt. A vizsgálatokat 1795. április
20-án fejezték be, a mintegy ötven vádlott közül 18-at ítéltek
felségsértésért és hazaárulásért halálra, közülük végül hetet
végeztek ki. Martinovics ítéletét azzal súlyosbították, hogy a fő-
és jószágvesztés mellett végig kellett néznie a többiek kivégzését.
Martinovicsot 1795. május 18-án kitették az egyházi rendből, majd
két nappal később a "generális kaszálóréten" Sigray, Szentmarjay,
Laczkovics és Hajnóczy után őt is lefejezte a bakó. (A kivégzés
helyszíne ekkor kapta a Vérmező nevet.) A kivégzetteket titokban
temették el, sírjukat csak 1914-ben találták meg, ekkor újratemették
őket, majd 1960-ban a Kerepesi temető díszsírhelyeibe kerültek.
Martinovics kiváló képességű, ugyanakkor gyenge és nagyravágyó
ember volt, ez okozta tragédiáját is. Egy értékelés szerint "egy
személyben volt bátor hős és aljas áruló, összeesküvő és
rendőrspicli, kitartó, nyíltszívű barát és hazug manipulátor". Nem
éppen feddhetetlen jelleme nagyban hozzájárult ahhoz, hogy
mártírsorsa nyomán sem példaképként, inkább tragikus alakként maradt
meg az emlékezetben.
A magyar jakobinusok későbbi megítélése ellentmondásos: egyesek,
így az 1848-as forradalmárok s Petőfi vállalták, elődjüknek
tekintették mozgalmukat. Mások, mint Fraknói Vilmos püspök-történész
- aki Martinovics udvari kapcsolatait feltárta - istentelen
lázadóknak minősítették őket. Az első alapos történelmi kutatást
Benda Kálmán végezte el 1957-ben, majd Elek Judittal - aki filmet is
rendezett róluk - kiadta a per válogatott anyagát is Vizsgálat
Martinovics Ignác szászvári apát és társai ügyében címmel.
(Kép a Fotóbank Panoráma mappájában)
(Panoráma - Vladár Tamás, Sajtóadatbank)
+++