Titkos csoport okozta az ország legnagyobb tragédiáját?
A „Hazatalálás” című kulturális rendezvénysorozat első idei vendége dr. Raffay Ernő volt. A történésszel a szolnoki Aba-Novák Kulturális Központban a magyar szabadkőművesek trianoni szerepvállalásáról tartott előadása előtt beszélgettünk.
A Nagy Magyarország Könyvek harmadik köteteként megjelent dr. Raffay Ernő „Szabadkőművesek Trianon” előtt című könyve, amely a magyarországi szabadkőművesség történetét ismerteti 1867 és 1918 között. A történész a könyvében egyedülálló módon, a szubjektumot mellzőve, kizárólag levéltári források alapján mutatja be a titkos szervezet Trianon előtti működését a történelmi Magyarországon. Elmondása szerint az eddig megvizsgált dokumentumokból egyértelműen kitűnik, hogy a radikális páholyok fő törekvései magyar- és keresztényellenesek voltak.
— „A szabadkőművesség történetét megírni annyi, mint az emberiség történetét megírni. A szabadkőművesség olyan régi, mint az emberi társadalom.” — írja 1891-ben kiadott elemző könyvében Fekete Ignácz. Világszerte izgalmasan titkos, szinte misztikus a szabadkőművesség megszületése, működése és mai napig tartó léte. Mégis, hazánkban mikor terjedt el?
— Az első szabadkőműves páholy a korabeli Magyarországon 1749-ben Brassóban alakult meg. Innentől kezdve rettentő gyorsan burjánzott, s egyre jelentősebben terjedt el a közéletben, hogy a maga formájára alakítsa a társadalmat. A páholyok eleinte latin vagy német, később francia nyelven, illetőleg német vagy lengyel fennhatóság alatt működtek. Ebben az időben bécsi páholyokban is dolgoztak magyarok. Különös jelentősége van a Mária Terézia udvarában szolgáló testőríróknak, így például Barcsay Ábrahámnak, Orczy Lőrincnek, vagy Báróczi Sándornak, aki nevéhez fűződik az első nagyobb terjedelmű magyar szabadkőműves nyelvemlék.
— Mi a szükségessége a szabadkőművességnek, s ki lehet szabadkőműves?
— Nos, erre nem lehet röviden válaszolni, hiszen minden korszakban más és más alapcélokkal alakultak páholyok, illetve a tagságra vonatkozóan sincs „uniformizált” válasz. Mindenesetre a szabadkőművesség fegyelmezett, képzett és okos emberek által működtetett titkos szervezet, illetve a szervezetek által alkotott rendszer. Egyébként a mi országunk az egyetlen a világon, ahol hozzá lehet férni a szabadkőművesség dokumentumaihoz. Az történt ugyanis, hogy 1920-ban a belügyminiszter betiltotta a hazai páholyok működését, sőt, elkobozta az iratállományukat. Így ezekbe a dokumentumokba bárki betekinthet az Országgyűlési Levéltár P szekciójában. Az 1867. évi kiegyezést követően válik érdekessé a magyar páholyok működése. Az amerikai illegalitásba vonult Kossuth, vagy a haza bölcse, Deák Ferenc is szabadkőműves volt, de ebben az időszakban még azon szervezetek voltak többségben, melyek a nemzet felemelkedéséért ténykedtek, vagy az elesetteknek segített. Ez a jótékony törekvés egészen a századfordulóig utolérhető a levéltári dokumentumokból. Példának okáért az 1900-as évek elejéig még olyan páholyok alakultak, amelyek a gyermekek anyatejhez jutását segítették, vagy a ma már állami tulajdonú mentőszolgálatot is szabadkőműves szervezetként alapították meg anno. Ekkor még a magyarországi szabadkőművesség filantropikus, filozofikus és progresszív irányultságúnak tartja magát. Elsősorban úgy tekint önmagára a hazai szabadkőművesség, mint egyfajta eszmegyárra. A belügyminisztertől kapott engedélyben is benne van, hogy vallási és politikai kérdésekkel nem foglalkozhatnak a magyar páholyok. A hazai páholyok 1886-ban történt egyesülésétől egészen 1919-ig datálhatjuk a magyar szabadkőművesség virágkorát: ebben az időben közel száz páholyban mintegy 11 ezer szabadkőműves dolgozott, közöttük olyanok, mint Ady Endre, Wekerle Sándor, Kosztolányi Dezső, Pulszky Ferenc, Benedek Elek, Heltai Jenő, Nagy Endre, Móra Ferenc és sok más ismert és neves közéleti személyiség.
— Ezeket a neveket felsorolva nem tűnik olybá, hogy bármitől is tartani kellett volna, vagy tartan kellene a páholyok működésétől...?
— Tőlük talán valóban nem. Ám különösen radikalizálta a hazai szabadkőművességet Jászi Oszkár felbukkanása, vele együtt pedig a „Huszadik század” és a „Nyugat” című lapok megjelenése: „Történelmi materializmus, szélsőséges liberalizmus, általános titkos választójog, földosztás, kártékony elemek keveredtek tetszetős gondolatokkal: Ekkortól már a radikális páholyok lettek többségben, céljaik között pedig a hagyományos keresztény középosztály eltüntetése és egy teljesen új középosztály létrehozása szerepelt.
— Hogyan tudták ezt megvalósítani?
— Úgy, hogy a társadalmi és politikai élet legfontosabb helyére beverekedték magukat, a századforduló elejétől tulajdonképpen a radikális liberális páholyok kezében volt Magyarországon a hatalom. Ott voltak az Országházban, a bankvilágban, kezükben volt a hazai gazdaság, oktatás és kultúra. Olyan erőszakosan törtettek, hogy 1910-11-ben már parlamenti vita is zajlott a szabadkőművességről. Azonban akkorra már a Katolikus Néppárt kivételével minden más párt képviselői között jelen voltak a szabadkőművesek. Az ellenzékiekben is! Jó példa a radikalizmusukról, a nemzet- és a keresztény egyház ellenes ideológiájukról, hogy az 1900-as évek kezdetén Budapestet négy-öt fővárosi szabadkőműves páholy tartotta a kezében, és a főváros vezetőinél igyekeztek elérni, hogy akadályozzák meg hét — különböző felekezetek által tervezett — keresztény templom építését. A szabadkőművesek ekkor már a múlt teljes eltörlésére törekedtek, s azzal vádolták a katolikus egyházat, hogy elbutítja a népet. Célkitűzésük volt az egyházi birtokok, iskolák, intézmények elvétele és a hittanoktatás felszámolása. Legfőbb céljuk az általános, titkos és községenkénti választójog megteremtése volt, ezzel akarták leváltani a régi uralkodó réteget, s magukat a helyükbe tenni az elképzelt népparlament élén.
— S mindez elősegítette volna a történelmi Magyarország szétszakadását?
— A magyar szabadkőművesség az első világháború lezárásának idejére már rendkívüli módon meggyengítette a nemzet összetartó erejét. Károlyi például a szabadkőműves-céloknak megfelelően épp a földosztással van elfoglalva, amikor a románok kemény nemzettudattól fűtve, erős hadsereggel törnek ránk. Épp akkor, amikor a nemzeti hadseregünket a liberális páholyok nyomására leszerelik. Azt nem lehet állítani, hogy a magyar szabadkőművesek a nagy-Magyarország szétdarabolását akarták, vagy készítették volna elő. Nem! Az államhatalmat akarták teljes egészében a saját kezükbe venni, de ezt sikertelenül, rossz bel- és külpolitikával kívánták elérni. Sem a liberális nézetük, sem a kommunista ideológiai irányultságok világméretű, de legalábbis kelet-európai térnyerése nem az ő terveik sikerét segítették. Az antantállamok páholyai egyébként már 1917 nyarán tartanak egy titkos konferenciát, ahol elrendezik a világ sorsát. Itt hangzik el, hogy Franciaországnak vissza kell kapnia Elzász-Lotaringiát, aztán meg kell teremteni a független Lengyelországot, vissza kell állítani a független cseh államot, s létre kell hozni az Osztrák–Magyar Monarchia elnyomott népeinek közigazgatási szabadságát. Látni lehet tehát, hogy lényegében 1917 nyarán készen volt a magyarok tragikus trianoni békediktátuma. Nyomatékosítom, hogy mindez nem az én szubjektív álláspontom. Ezek a levéltárban talált szabadkőműves jegyzőkönyvekből tisztán kiolvashatók!
— Mit lehet tudni a magyar szabadkőművesség hazai közelmúltjáról?
— A második világháború után újra akarják szervezni magukat a hazai szabadkőművesek. El is indul a folyamat, ám Sztálin többször is követeli azonnali betiltásukat. De a hazai kommunisták egészen 1950-ig várnak ezzel. Miért? Mert Rákosi Mátyás gyermekkorában szabadkőművesek által fenntartott iskolába járt, s szabadkőműves szellemben nevelkedett. Ez is adalék a baloldali kapcsolatokhoz. A betiltás után, 1989-től alakulnak újra a hazai szabadkőműves-páholyok, ma pedig két szervezet, a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy és a Magyar Nagyoriens Nagypáholy működik hazánkban.
Történész és politikus is egyben
Dr. Raffay Ernő (Borjád, 1948—) a szegedi József Attila Tudományegyetemen történelem—Kelet-Európa története szakán végzett. 1994-től a Károli Gáspár Református Egyetem tanára, tudományos rektorhelyettese, a Bölcsészettudományi Kar dékánja, az Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszék tanszékvezetője. Az általa alapított Balkanisztikai Kutatócsoport vezetője. Országgyűlési képviselő (1989-1994), a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára (1990-1993), a Magyar Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának alelnöke (1990), az Erdélyi Szövetség társelnöke (1988-1990), a Trianon Társaság elnöke, majd tiszteletbeli elnöke (1997). 2007-ben egyik alapítója a Trianon Kutatóintézet Közhasznú Alapítványnak és szerkesztője a 2009 januárjában indult Trianoni Szemle című tudományos szakfolyóiratnak. Kutatási területe a 19-20. századi magyar történelem és a balkáni népek története, főként a magyar–román kapcsolatok, Erdély és a trianoni békediktátum története.
— „A szabadkőművesség történetét megírni annyi, mint az emberiség történetét megírni. A szabadkőművesség olyan régi, mint az emberi társadalom.” — írja 1891-ben kiadott elemző könyvében Fekete Ignácz. Világszerte izgalmasan titkos, szinte misztikus a szabadkőművesség megszületése, működése és mai napig tartó léte. Mégis, hazánkban mikor terjedt el?
— Az első szabadkőműves páholy a korabeli Magyarországon 1749-ben Brassóban alakult meg. Innentől kezdve rettentő gyorsan burjánzott, s egyre jelentősebben terjedt el a közéletben, hogy a maga formájára alakítsa a társadalmat. A páholyok eleinte latin vagy német, később francia nyelven, illetőleg német vagy lengyel fennhatóság alatt működtek. Ebben az időben bécsi páholyokban is dolgoztak magyarok. Különös jelentősége van a Mária Terézia udvarában szolgáló testőríróknak, így például Barcsay Ábrahámnak, Orczy Lőrincnek, vagy Báróczi Sándornak, aki nevéhez fűződik az első nagyobb terjedelmű magyar szabadkőműves nyelvemlék.
— Mi a szükségessége a szabadkőművességnek, s ki lehet szabadkőműves?
— Nos, erre nem lehet röviden válaszolni, hiszen minden korszakban más és más alapcélokkal alakultak páholyok, illetve a tagságra vonatkozóan sincs „uniformizált” válasz. Mindenesetre a szabadkőművesség fegyelmezett, képzett és okos emberek által működtetett titkos szervezet, illetve a szervezetek által alkotott rendszer. Egyébként a mi országunk az egyetlen a világon, ahol hozzá lehet férni a szabadkőművesség dokumentumaihoz. Az történt ugyanis, hogy 1920-ban a belügyminiszter betiltotta a hazai páholyok működését, sőt, elkobozta az iratállományukat. Így ezekbe a dokumentumokba bárki betekinthet az Országgyűlési Levéltár P szekciójában. Az 1867. évi kiegyezést követően válik érdekessé a magyar páholyok működése. Az amerikai illegalitásba vonult Kossuth, vagy a haza bölcse, Deák Ferenc is szabadkőműves volt, de ebben az időszakban még azon szervezetek voltak többségben, melyek a nemzet felemelkedéséért ténykedtek, vagy az elesetteknek segített. Ez a jótékony törekvés egészen a századfordulóig utolérhető a levéltári dokumentumokból. Példának okáért az 1900-as évek elejéig még olyan páholyok alakultak, amelyek a gyermekek anyatejhez jutását segítették, vagy a ma már állami tulajdonú mentőszolgálatot is szabadkőműves szervezetként alapították meg anno. Ekkor még a magyarországi szabadkőművesség filantropikus, filozofikus és progresszív irányultságúnak tartja magát. Elsősorban úgy tekint önmagára a hazai szabadkőművesség, mint egyfajta eszmegyárra. A belügyminisztertől kapott engedélyben is benne van, hogy vallási és politikai kérdésekkel nem foglalkozhatnak a magyar páholyok. A hazai páholyok 1886-ban történt egyesülésétől egészen 1919-ig datálhatjuk a magyar szabadkőművesség virágkorát: ebben az időben közel száz páholyban mintegy 11 ezer szabadkőműves dolgozott, közöttük olyanok, mint Ady Endre, Wekerle Sándor, Kosztolányi Dezső, Pulszky Ferenc, Benedek Elek, Heltai Jenő, Nagy Endre, Móra Ferenc és sok más ismert és neves közéleti személyiség.
— Ezeket a neveket felsorolva nem tűnik olybá, hogy bármitől is tartani kellett volna, vagy tartan kellene a páholyok működésétől...?
— Tőlük talán valóban nem. Ám különösen radikalizálta a hazai szabadkőművességet Jászi Oszkár felbukkanása, vele együtt pedig a „Huszadik század” és a „Nyugat” című lapok megjelenése: „Történelmi materializmus, szélsőséges liberalizmus, általános titkos választójog, földosztás, kártékony elemek keveredtek tetszetős gondolatokkal: Ekkortól már a radikális páholyok lettek többségben, céljaik között pedig a hagyományos keresztény középosztály eltüntetése és egy teljesen új középosztály létrehozása szerepelt.
— Hogyan tudták ezt megvalósítani?
— Úgy, hogy a társadalmi és politikai élet legfontosabb helyére beverekedték magukat, a századforduló elejétől tulajdonképpen a radikális liberális páholyok kezében volt Magyarországon a hatalom. Ott voltak az Országházban, a bankvilágban, kezükben volt a hazai gazdaság, oktatás és kultúra. Olyan erőszakosan törtettek, hogy 1910-11-ben már parlamenti vita is zajlott a szabadkőművességről. Azonban akkorra már a Katolikus Néppárt kivételével minden más párt képviselői között jelen voltak a szabadkőművesek. Az ellenzékiekben is! Jó példa a radikalizmusukról, a nemzet- és a keresztény egyház ellenes ideológiájukról, hogy az 1900-as évek kezdetén Budapestet négy-öt fővárosi szabadkőműves páholy tartotta a kezében, és a főváros vezetőinél igyekeztek elérni, hogy akadályozzák meg hét — különböző felekezetek által tervezett — keresztény templom építését. A szabadkőművesek ekkor már a múlt teljes eltörlésére törekedtek, s azzal vádolták a katolikus egyházat, hogy elbutítja a népet. Célkitűzésük volt az egyházi birtokok, iskolák, intézmények elvétele és a hittanoktatás felszámolása. Legfőbb céljuk az általános, titkos és községenkénti választójog megteremtése volt, ezzel akarták leváltani a régi uralkodó réteget, s magukat a helyükbe tenni az elképzelt népparlament élén.
— S mindez elősegítette volna a történelmi Magyarország szétszakadását?
— A magyar szabadkőművesség az első világháború lezárásának idejére már rendkívüli módon meggyengítette a nemzet összetartó erejét. Károlyi például a szabadkőműves-céloknak megfelelően épp a földosztással van elfoglalva, amikor a románok kemény nemzettudattól fűtve, erős hadsereggel törnek ránk. Épp akkor, amikor a nemzeti hadseregünket a liberális páholyok nyomására leszerelik. Azt nem lehet állítani, hogy a magyar szabadkőművesek a nagy-Magyarország szétdarabolását akarták, vagy készítették volna elő. Nem! Az államhatalmat akarták teljes egészében a saját kezükbe venni, de ezt sikertelenül, rossz bel- és külpolitikával kívánták elérni. Sem a liberális nézetük, sem a kommunista ideológiai irányultságok világméretű, de legalábbis kelet-európai térnyerése nem az ő terveik sikerét segítették. Az antantállamok páholyai egyébként már 1917 nyarán tartanak egy titkos konferenciát, ahol elrendezik a világ sorsát. Itt hangzik el, hogy Franciaországnak vissza kell kapnia Elzász-Lotaringiát, aztán meg kell teremteni a független Lengyelországot, vissza kell állítani a független cseh államot, s létre kell hozni az Osztrák–Magyar Monarchia elnyomott népeinek közigazgatási szabadságát. Látni lehet tehát, hogy lényegében 1917 nyarán készen volt a magyarok tragikus trianoni békediktátuma. Nyomatékosítom, hogy mindez nem az én szubjektív álláspontom. Ezek a levéltárban talált szabadkőműves jegyzőkönyvekből tisztán kiolvashatók!
— Mit lehet tudni a magyar szabadkőművesség hazai közelmúltjáról?
— A második világháború után újra akarják szervezni magukat a hazai szabadkőművesek. El is indul a folyamat, ám Sztálin többször is követeli azonnali betiltásukat. De a hazai kommunisták egészen 1950-ig várnak ezzel. Miért? Mert Rákosi Mátyás gyermekkorában szabadkőművesek által fenntartott iskolába járt, s szabadkőműves szellemben nevelkedett. Ez is adalék a baloldali kapcsolatokhoz. A betiltás után, 1989-től alakulnak újra a hazai szabadkőműves-páholyok, ma pedig két szervezet, a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy és a Magyar Nagyoriens Nagypáholy működik hazánkban.
Történész és politikus is egyben
Dr. Raffay Ernő (Borjád, 1948—) a szegedi József Attila Tudományegyetemen történelem—Kelet-Európa története szakán végzett. 1994-től a Károli Gáspár Református Egyetem tanára, tudományos rektorhelyettese, a Bölcsészettudományi Kar dékánja, az Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszék tanszékvezetője. Az általa alapított Balkanisztikai Kutatócsoport vezetője. Országgyűlési képviselő (1989-1994), a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára (1990-1993), a Magyar Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának alelnöke (1990), az Erdélyi Szövetség társelnöke (1988-1990), a Trianon Társaság elnöke, majd tiszteletbeli elnöke (1997). 2007-ben egyik alapítója a Trianon Kutatóintézet Közhasznú Alapítványnak és szerkesztője a 2009 januárjában indult Trianoni Szemle című tudományos szakfolyóiratnak. Kutatási területe a 19-20. századi magyar történelem és a balkáni népek története, főként a magyar–román kapcsolatok, Erdély és a trianoni békediktátum története.
Forrás: http://www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/kozelet/titkos-csoport-okozta-az-orszag-legnagyobb-tragediajat-356828
Kapcsolódó program: http://szkp1.blogspot.com/2011/01/eloadas-raffay-erno-szabadkomuvesseg-es.html
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése