A hírek, események listája

Keresés szabadkőműves lapokban

2010. október 24., vasárnap

Elhunyt L. Nagy Zsuzsa

2010 október 24-én elhunyt L. Nagy Zsuzsa történész professzor, aki többek között a szabadkőművesség kutatásának is kiváló művelője volt.

Két alapvető könyvén - Szabadkőművesség a XX. században (1977) és a Szabadkőművesek (1988) - kívül több cikkében is mintaszerű történészi alapossággal és hitelességgel foglalkozott a szabadkőművesség nemzetközi és hazai történetével. H. Balázs Éva mellett ő volt, aki beemelte a szabadkőművesség tanulmányozását a hazai tudományos életbe, elfogadott diszciplínát teremtett - sajnos kevés - követőjük számára.

Magyarország egyik legszínvonalasabb történelmi folyóiratának, a Történelmi Szemlének 2010/3. számában jelent meg L. Nagy Zsuzsa műveinek bibliográfiája.

Emberi hozzáállására és segítőkészségére jellemző, hogy amikor teljesen ismeretlenül hozzá fordultam egy kérdéssel, akkor részletesen válaszolt levélben, megadta telefonszámát is, s így élőszóban is többször konzultálhattam vele.

Általánosságban vett munkásságáról álljon itt két nekrológ a két tudományos műhelyből, amelyeknek haláláig aktív tagja, vezető professzora volt:

Az MTA Történettudományi Intézetének nekrológja:

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy október 24-én, 80 éves korában elhunyt L. Nagy Zsuzsa, intézetünk munkatársa, a történettudomány doktora, az új- és legújabbkori történelem tekintélyes kutatója. Intézetünk saját halottjának tekinti.
L. Nagy Zsuzsa történész 1930-ban született Budapesten. 1949-53 között a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán végezte tanulmányait. 1953 és 1992 között az MTA Történettudományi Intézet munkatársa, idővel tudományos tanácsadója. 1987-97 között a KLTE egyetemi tanára, 1998 után professzor emeritus. 1994-2000 között az MTA közgyűlési képviselője, a Történettudományi Bizottság és a Doktori Tanács történettudományi szakbizottságának tagja. A londoni Királyi Történelmi Társulat levelező tagja. A történettudomány kandidátusa (1964), a történettudomány doktora (1977).
Amerikai Díj (1997), Ránki György-díj (1998), Ipolyi-Arnold-díj (1998)
Kutatási területe: Magyarország története a 20. század első felében.
Főbb munkái:
Forradalom és ellenforradalom a Dunántúlon 1919 (1961)
A párizsi békekonferencia és Magyarország 1918-1919 (1965)
A budapesti liberális ellenzék 1919-1944 (1972)
Szabadkőművesség a XX. században (1977)
Magyarország története 1918-1945 (egyetemi jegyzet 1996)
A haszonból élő kispolgár (1997)
Egy politikus polgár portréja - Rassay Károly (2006)

Forrás: http://www.tti.hu/hirek/L_Nagy_Zsuzsa_nekrolog.html


A Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének nekrológja:


Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

 L. Nagy Zsuzsa

a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének emeritus professzora,
az Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszék korábbi vezetője, a Történelmi és  Néprajzi Doktori Iskola néhai vezetője, az MTA Történettudományi Intézetének egykori főmunkatársa, a Történelmi Szemle korábbi főszerkesztő-helyettese, az Akadémiai-díj, Ránki György díj és egyéb magas hazai és nemzetközi elismerések birtokosa, számos magyar és külföldi tudományos szervezet tagja életének 80. évében elhunyt.
Halálával a magyar történésztársadalom és felsőoktatás nemzetközileg is kiemelkedő egyéniségét veszítettük el.

 Temetéséről később történik intézkedés.


Forrás: http://delfin.unideb.hu/~history/LNagyZsuzsa.doc


Kapcsolódó blogbejegyzés: http://aprofan.blogspot.com/2008/12/szabadkomuvesseg-egyetemes-torteneti.html

Kapcsolódó könyvek:

http://szkp2.blogspot.com/1977/06/nagy-zsuzsa-l-szabadkomuvesseg-xx.html

http://szkp2.blogspot.com/1988/06/nagy-zsuzsa-l-szabadkomuvesek.html

Kapcsolódó cikkek: http://szkp4.blogspot.com/search?q=L.+Nagy+Zsuzsa

Nincsenek megjegyzések:

Népszerű hírek

Blogarchívum