Elhunyt Roger Peyrefitte francia író
2000.11.06. 20:07
Párizs, 2000. november 6., hétfő (MTI) - Kilencvenhároméves korában elhunyt Roger Peyrefitte francia író, aki 1944-ben tűnt fel Különleges barátságok című regényével. A Renaudot-díjas szerző munkásságát mindvégig botrányok sorozata kísérte.
Iskoláit a Toulouse-i jezsuitáknál kezdte, majd a
Politikatudományi Főiskoláról került a párizsi külügyminisztériumba
1931-ben, s két év múlva már követségi tanácsos az athéni francia
képviseleten. 1945-ben, amikor egy erkölcsi botrány miatt
elmozdítják állásából, a Quai d'Orsay legfiatalabb és
kitüntetésekben leggazdagabb diplomatája.
Az ügyet bíróság elé viszi, mely 1960-ban helyt ad kérésének, de
a lassan őrlő francia jogrendszer különböző fórumait megjárva ügye
csak 1978-ban nyer rendezést, amikor a korábbi eljárást és annak
következményeit végleg megsemmisítik. 1978-ban vették vissza a
külügyminisztériumba, majd rövidesen nyugdíjazták.
A Quai d'Orsay-ról kikerülve a klasszikus görög-latin kultúráért
rajongó diplomata az irodalomnak szenteli magát. 1944-ben írt első,
Különleges barátságok című regényével azonnal botrányt kavart a
francia irodalmi életben. Francois Mauriac felháborodással
utasította el és "gusztustalannak" bélyegezte az önéletrajzi
ihletésű regényt, mely egy katolikus fiúkollégiumban szövődő
szerelmi kapcsolat története és irodalmi szempontból talán az író
legszebb regénye. A Peyrefitte-könyv 1945-ben Renaudot-díjat kapott,
s a regényből Jean Delannoy 1964-ben filmet is forgatott.
1949-ben a Különleges szerelmek, 1950-ben a szintén saját
életének élményeiből táplálkozó Egy anya halála című kisregénye
jelent meg.
Az író rendszeresen támadta a nagy intézményeket, a
külügyminisztériummal az 1951-ben kiadásra került Nagykövetség című
könyvében rendezte a számlát, amiért a Quai d'Orsay villámokat szórt
a fejére, a Vatikánt 1955-ös könyvében - Szent Péter kulcsai -
támadta meg. Az utóbbiért vallásgyalázás címen pert indítottak
ellene az olasz igazságügyi hatóságok.
Könyörtelen leleplezési dühe nem kímélt semmilyen testületet
vagy csoportot. 1961-ben a Világosság fiai című könyvében a
szabadkőműveseket választotta céltáblájául, 1965-ös, A zsidók című
pamfletjéért a Rotchild család citálta bíróság elé. 1968-ban az
Egyesült Államokat tűzte tolla hegyére Az amerikaiak címmel, mely
szintén irtózatos botrányt okozott.
Később nagy terjedelmű életrajzi művekre is vállalkozott, három
regényes kötetben dolgozta fel Nagy Sándor életútját, ezért 1980-ban
elnyerte az Acropole-díjat, 1985-ben Voltaire-nek szentelt egy
kétkötetes munkát, s 1992-ben "Réflexion sur de Gaulle" címen az
1970-ben elhunyt korszakmeghatározó francia politikai nagyságról
jelentetett meg könyvet. Utolsó alkotása 1993-ra datálódik, azóta
teljesen eltűnt az irodalmi közéletből.
++
Politikatudományi Főiskoláról került a párizsi külügyminisztériumba
1931-ben, s két év múlva már követségi tanácsos az athéni francia
képviseleten. 1945-ben, amikor egy erkölcsi botrány miatt
elmozdítják állásából, a Quai d'Orsay legfiatalabb és
kitüntetésekben leggazdagabb diplomatája.
Az ügyet bíróság elé viszi, mely 1960-ban helyt ad kérésének, de
a lassan őrlő francia jogrendszer különböző fórumait megjárva ügye
csak 1978-ban nyer rendezést, amikor a korábbi eljárást és annak
következményeit végleg megsemmisítik. 1978-ban vették vissza a
külügyminisztériumba, majd rövidesen nyugdíjazták.
A Quai d'Orsay-ról kikerülve a klasszikus görög-latin kultúráért
rajongó diplomata az irodalomnak szenteli magát. 1944-ben írt első,
Különleges barátságok című regényével azonnal botrányt kavart a
francia irodalmi életben. Francois Mauriac felháborodással
utasította el és "gusztustalannak" bélyegezte az önéletrajzi
ihletésű regényt, mely egy katolikus fiúkollégiumban szövődő
szerelmi kapcsolat története és irodalmi szempontból talán az író
legszebb regénye. A Peyrefitte-könyv 1945-ben Renaudot-díjat kapott,
s a regényből Jean Delannoy 1964-ben filmet is forgatott.
1949-ben a Különleges szerelmek, 1950-ben a szintén saját
életének élményeiből táplálkozó Egy anya halála című kisregénye
jelent meg.
Az író rendszeresen támadta a nagy intézményeket, a
külügyminisztériummal az 1951-ben kiadásra került Nagykövetség című
könyvében rendezte a számlát, amiért a Quai d'Orsay villámokat szórt
a fejére, a Vatikánt 1955-ös könyvében - Szent Péter kulcsai -
támadta meg. Az utóbbiért vallásgyalázás címen pert indítottak
ellene az olasz igazságügyi hatóságok.
Könyörtelen leleplezési dühe nem kímélt semmilyen testületet
vagy csoportot. 1961-ben a Világosság fiai című könyvében a
szabadkőműveseket választotta céltáblájául, 1965-ös, A zsidók című
pamfletjéért a Rotchild család citálta bíróság elé. 1968-ban az
Egyesült Államokat tűzte tolla hegyére Az amerikaiak címmel, mely
szintén irtózatos botrányt okozott.
Később nagy terjedelmű életrajzi művekre is vállalkozott, három
regényes kötetben dolgozta fel Nagy Sándor életútját, ezért 1980-ban
elnyerte az Acropole-díjat, 1985-ben Voltaire-nek szentelt egy
kétkötetes munkát, s 1992-ben "Réflexion sur de Gaulle" címen az
1970-ben elhunyt korszakmeghatározó francia politikai nagyságról
jelentetett meg könyvet. Utolsó alkotása 1993-ra datálódik, azóta
teljesen eltűnt az irodalmi közéletből.
++
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése